Én személy szerint nagyon szívesen venném, ha folytatódna a naplód. Egyrészt, mert borzasztó tanulságos, másrészt Mohácsi próbafolyamata meg külön kategóriának számít. Illetve a Nemzeti-ről is jó lenne tudni ilyen háttér dolgokat. Hogy azon túl, hogy olyan sok balhé van körülötte mindig, hogyan folyik ott a munka.

Szóval részemről van egy strigula

Szerintem is nagyon tanulságos...)

köszönöm, örülök, hogy van érdeklődés. akkor folytatom.

Tovább, tovább!
Engem is érdekel.

Ha meg tudnád fogni, mit jelent ez a fajta meló, sokat tennél azokért, akik szívesen követnék ezt a módszert. Moha nem ír, és beszélni sem szívesen beszél a munkájáról. A naplón keresztül kinyílhat ez az ügy is.

igen, Süsü, kösz, hogy felhívtad erre a figyelmemet. az a helyzet, hogy egyelőre én is próbálom "megfejteni" a fazont, helyenként így is félek, belecsúszom elhamarkodott, vagy fölösleges ítéletekbe, agyalásokba. azt hiszem idő kell még, hogy kicsit jobban átlássam az egészet, de annál inkább figyelek, és próbálok hasznosabban írogatni

Izgalmas a szöveged, én is csak bíztatlak, hogy folytasd. Szívesen olvasnék pl.: mini-interjút Mohácsival, úgy értem, ha a megfigyeléseidet valahogy kérdések fomájában elé tárnád, és arra reagálna. Nem hosszan, lehet, hogy csak napi két mondat erejéig, de biztos, hogy tanulságos lenne, mert Mohácsiról tényleg szinte semmit nem lehet tudni. Várom a folytatást, addig is köszönöm az eddigieket.

mindezt úgy, hogy ő nem is tud róla :)

Jó, hogy vannak újabb részek, ha van rá kapacitásod, akkor töltsd fel majd a továbbiakat is. Ahogy olvasom eszembe jutott Elfriede Jelinek drámája, az \"Ulrike Maria Stuart\", ő Schiller művét dolgozta egybe a Vörös Hadsereg Frakció (volt német ultra-balos terrorszervezet) egyik vezetőjének, Ulrike Meinhofnak a történetével. Ez az előadás az idei berlini Theatertreffen egyik nagy dobása volt, sok vita, etc. Kérdezem inkább csak, mert érdekel, hogy Te miként látod: mi miatt adekvát ma Magyarországon egy ilyen Ördögök értelmezés? Nyilván van globális terrorizmus, de ez hogy érint minket? Nagyon egyszerűsítve, mi Mohácsi János szándéka ezzel? Pl.: a szept. 11-i beszámolóban vártam, hogy esetleg szóba kerül, hiszen anyira kézenfekvő, a WTC történet. Lehet, hogy nem szükséges, de engem nem hagy nyugodni a kérdés, hogy miért? Kis hazánk terror fronton annyira nem izmos; az egy szem Matuska Szilveszteren kívül, szerencsére, nincs sok más legény a gáton. Az elbizonytalanodásod is talán ezzel áll kapcsolatban, nem? Olvastam a Nemzeti honlapján a bemutatók között a \"kedvcsinálót\". Nem tudom. Nem akarom azt mondani, hogy az Ördögök azért az nem ennyi, mert nem láttam a kész előadást, de a kissé hányaveti szöveg nem mozgatott meg különösebben.
De lehet, hogy a két dolgot külön kellene választani, ezért így is kérdezem, mert az egyik az, hogy a színészeknek vannak ambíciói, amik esetleg nem, vagy nem úgy kapnak lehetőséget, ahogy azt elvárnák, és van az, amiről Te írsz, hogy nem nagyon körvanalazódik, az egyre égetőbb miértedre, valami válaszféle. Örömmel venném, ha erről írnál, akár csak külön kommentként is.

nagyon örülnék,ha folytatódna ez a napló.engem nagyon érdekel

Hát, én nagyon sajnálom... Remélem nem volt túl kellemetlen ügyed ebből a dologból. És teljesen egyetértek; szerintem is lehetne közünk, mert ettől a másik nem károsul, viszont az egyik gyarapodik

Sebaj. Majd szóban.)

nahát ez nem semmi! :D
a bárka a www.szinhaz.hu-n folytatásos regényként hozza a sirály próbák próbanaplóiat, hasonlóan dramaturg-szakos hallagatók tollából.

szólni kéne valakinek...

jé! hát ha "szólni" nem is, de azért ez érdekes.kicsivel talán nyilvánosabb is a szinhaz.hu mint ez a blog.de az nem az én ügyem...

ja, hát most látom, ez a hajónapló szerkesztése. ez legális:)

(Rég nem jártam erre, most Udvarhelyen ténykedünk a Várady Zsuzsival... esetleg később mesélünk, ha időnk engedi. Teljesen más, de jó kedvet csinál talán, derítésnek bedobom egy teljesen máshonnan eredő magánlevél részletét: "még csak annyi, most jutott eszembe, hogy tegnap beszélgettünk a lányokkal, és kiderült, hogy az egyikük nyáron épp átutazott autóval Komáromon keresztül, és mesélte, hogy mennyire jó volt, mert képzeljük el, hogy a zebránál voltak fiatalok, és amíg piros volt a lámpa ők eljátszották, hogy kereket cserélnek, meg lemossák az ablakot, és olyan jót nevettek ők is meg a többi autós is.
és kár ,hogy ilyen nincs mindenhol:)")


Ördögök-ügy komoly história, kár, hogy most nem meséltethetem el Petivel az egészet magamnak - de például Upor véleménye is érdekelne.
Különösen a rosszul tetted/ne folytasd/távolítsd el közötti differenciáról.


Üdv

Pali

Annyit hadd tegyek hozzá, mivel élőben ezt Süsünek mondtam, itt a blogon viszont nem, hogy a vezetőség (ill. annak egyik tagja, többes számban beszélve) az ügy kapcsán megkért, hogy azon túl, hogy eltávolítom a szöveget, ne látogassam a továbbiakban a próbákat.

VÁGÁS

Tegnap beszéltem Mohácsival. Elnézést kértem. Azt mondta, hogy őt egyáltalán nem zavarta a dolog. Arra a kérdésre, hogy ha engedélyt kértem volna, mit mondott volna, azt felelte: "Megóvtalak volna tőle." MERTHOGY: "Vannak itt olyanok, akik úgy gondolják, hogy a próba nem tartozik másra."
Ebből a mondatból nekem az a gondolat a legfontosabb (az ügy főiskolai megítélésére vonatkoztatva) hogy nekem nem kell elfogadnom a tanári dörgedelmet, hogy márpedig ez erkölcsi alapkő, hogy nem írunk nyilvánosan próbanaplót („nem lehetünk lyuk a falon”), hanem hogy van, aki így gondolja, valaki meg úgy, és mitől lenne etalon, amit a tanár bácsi mond. Ez nem büszkeség, meg nem faszlengetés, csak a teljesség kedvéért ne felejtsük el ideírni, mert már kezdtem én is elbizonytalanodni.

És akkor tegnap Mohácsi döbbenten kérdezi: "Micsoda, te nem jöhetsz próbára? Ezt ki mondta? [ti. fent említett Juhász Ferenc] Engedélyezem, hogy gyere próbára. Ha beleütközöl a Juhászba, küldd hozzám."

Annyi kiegészítést hadd tegyek még, hogy Juhász interpretációjában valóban úgy hangzott, hogy úgy általában „a színészek már nem is akarnak próbálni a jelenlétemben”, az igazság pedig az, hogy tudtommal a társulat egy (vagy két) színésze küzdött egyedül ezzel a problémával. A többiek (ill. akikkel beszéltem közülük) legalább annyira meglepődve reagáltak, mint Mohácsi. Ja és mind szeretnék elolvasni a szöveget.

Viszont, ha tényleg egyetlen színészről van szó, az is elég gáz, hogy megmozdul az épületben egy emeletnyi apparátus, és körtelefonok meg blogról próbanapló nyomtatás, kiemelőfilcezés után kitiltják a hülyegyereket a próbáról, mások nevében. Azzal az emberrel, akinek konkrétan baja volt, fél órával a rapportra hívás előtt ugyanabban a büfében ültem, de nem szólt hozzám. Ő már tudta, hogy úgy is behívatnak, én még nem.
A színház (meg pl. a társadalmi párbeszéd) egyik fontos eleme a megszólítás, megszólítottság lehetősége (gondolom). Hogy én nyomok itt neked valamit face to face. Ez esetben ez nem sikerült, csak gellerből. Pedig éppen egy színház épületében történt.

Az ügy persze nincs lezárva, mert miután Mohácsi engedélyezte, hogy próbára járjak, fogok is menni, ha tudok, mert ott ültem hat hétig, kíváncsi vagyok a továbbiakra is. A párbeszéd-képtelenséget pedig tényleg igen jól modellezi a helyzet, ebben maximálisan egyetértek Süsüvel.

Peti, én viszont azt tanácsolom, jól gondolt meg, hogy visszamész-e. Nem sértettség vagy gyávaság okán, hanem, mert valószínűleg tényleg zavarni fogsz egy-két kollégát, akaratod ellenére is. Ha visszaülsz a nézőtérre, lesznek, akik provokációnak vélik (mert fájni fog nekik, hogy vesztettek, ráadásul ostobaságuk világít mint a Nap), ezzel bár helyreállítod az egyensúlyt, valakit kibillentesz végleg. Ha célunk ez a harc, vágjunk bele - gondolhatod, hogy én mit érzek ezzel kapcsolatban (magyar színész, nemzeti színház stb.) -, de ha csak próbát akarsz figyelni, akkor is tudnod kell, mit jelenthet (egyébiránt semmit, természetesen) a jelenléted. Ami igazán nagyszabású lenne, ha megszólítanád a Művésznőt, ő hol tart magában az üggyel kapcsolatban. Nem vesztegetése időnek, most értjük meg, miben élünk, s közben erősítjük lelket, öntudatot, kommunikációs készséget.

Pali bejegyzése erőt adhatna újabb akciókhoz. Nyomot hagytatok belső felületeken.

Értelek Süsü, átgondolom. Ha visszamennék, valószínűleg beszélnék az érintettel. Ennyi biztos van még ebben, ez tiszta.

A nézői hozzászólás Palitól pedig enyhén szólva értékes. Szülessenek még ilyenek, lépjünk!

Adalék a témához:

Én próbáltam összehozni egy előadást decemberre, aminek kapcsán többek között az Új Színház stúdiósainak harmadéves osztályával is felvettem a kapcsolatot. Nagyon lelkesek lettek, megbeszéltünk egy próba-típusú találkozót. Amikoris a megbeszélt találkozó előtt két nappal le kellett mondaniuk, mert Gosztonyi János, az Új Színház Stúdió vezetője, letiltotta őket erről, megharagudva rám, hogy én nem egyeztettem vele erről. Erre én felhívtam, hogy személyesen tisztázzuk a félreértést. Már a 2. percben közölte, hogy ez a telefon-beszélgetés így is hosszabb, mint amennyit ez a dolog érdemel, ő nem meggyőzhető. És azért nem, mert ő nem hisz az improvizációs technikában. Az ő diákjainak erre nincs szüksége és különben is én nagyon erőszakos vagyok, noha nem a modoromban, hanem a hozzáállásomban, de (és szerintem itt az adalák része a történetnek) ő ezt megérti, hiszen ilyen világot élünk, mindenki küzd a maga pozíciójáért. Most a téma szempontjából teljesen irreleváns, hogy milyen objektív érvek segíthettek volna ezt a helyzetet tisztázni...
Mindenesetre az a gondolat, hogy egy 58 évvel ezelőtt színész-diplomát szerzett, szerződtetett színész, tanár a saját pozícióját érezte veszélyben egy 21 éves Nevesincs-senki fiataltól, az valami iszonyatos szakmán belüli nyomásról és harcról árulkodik... Illetve azt gondolom, hogy az idősebb korosztályban mindig van egy félsz az új-tól, amit általában a fiatalság képvisel. Az állandó és állandóan elvárt és a fiatalságtól állandóan elvárt megújulás, ingerlékennyé teszi őket, mert saját maguk legfőbb kritikusait látják bennük a szándéktól teljesen függetlenül. Ld. Sirály

Feri, és többiek. Mi lehet az általatok megélt helyzetek tanulsága? Nem föladani a szabad gondolkodás, a nyilvánosság, a kísérletezés, a nézőkhöz való eljutás alternatív (lassan, de biztosan mainstream) eszméjét, de mindezt egyszerre intelligensen és konokul. Hogy egy idősebb kolléga mitől fél, érdemes kielemezni, és ezáltal megérteni. Ez azonban semmiképpen sem jelenthet akadályt. Különben csendes beletörődéssel mondunk le fejlődésünkhöz való jogunkról. A színházi szakma része mindenki, aki arról felelősen gondolkodik. Gosztonyi tanár úr esetéhez egy személyes tapasztalat. Amikor én a Színmű elsőse voltam már létezett a Krétakör. Nem volt pénz, se hír, se semmi, csak a szándék. Mikor Székely Gábornak elmondtam, hogy szeretném folytatni azt a munkát, amit már az iskola előtt elkezdtem, s amiről tudom, hogy elviekben tilos (mert külsős ügy), ő rám nézett, és azt mondta (nedves legendárium): Árpád, látom rajtad, hogy úgyse tudnám megakadályozni. Ez a mondat sokkal inkább az ő bölcsességéről, mintsem az én elszántságomról ad látleletet. Az a tanár, aki félti pozícióját, személyes sértettségével operál: gyenge ember. Ki kell őket játszani ravaszul, ahol csak lehet, ha egyszer értelmes kommunikációra - kellő nagyvonalúsággal - képtelenek. Új világ van születőben, aminek kulcsa éppen a new media, ami elmossa a klasszikus rendszereket. A Radiohead, első szupersztárként, megvált a kiadójától, és közvetlenül (az internet segítségével) fordult a rajongóihoz. Nyilván megtehetik, gondolhatnánk, de több rejlik az akció mögött. Azt akarják megtudni, tényleg hányan állnak mögöttük, és ezt a kiadók és producerek által ellenőrzött buisness-pályákon keresztül nehéz megítélni. És még egy cikk a témában: online@nepszabadsag.hu György Péter írása a new mediáról (okt 13.-ai szám)

Feladásról szó sincsen.. Hanem pontosan az általad is említett ravasz kijátszásról, ami senkinek sem okoz sérülést vagy korlátozást. Gosztonyi tanár úrnak sem. De tény, hogy az ilyen akadályok késleltetik a dolgok haladását.
Egyébként itt pont az volt számomra a félelmetes, hogy ezt, természetes intelligenciával nem lehetett tisztázni. Csak ravasz intelligenciával. De a lényeg, hogy a találkozás összejönni látszik

nol.hu/cikk/467675/ - én itt találtam meg a Süsü által ajánlott cikket

Az, hogy csak most olvasom mi történt, lassúság, lemaradottság, de most ettől tényleg tekintsünk el, mert nem ez a lényeg, hisz ez, ami történt, ez egészen elképesztő. Nem tudom a pontos hátteret (ki ez a Művésznő? hogyan találták meg ezt a blogot, ki szólt, stb.) de elszomorító, hogy lekerült a beszámoló. Nem betartani kellett volna a Nemzetinek, de azt, hogy ez innen lekerült, azt nagyon döntésnek érzem. Ez piszok rossz üzenet: van egy tagtársunk, most lényegtelen, hogy ez nem egy hivatalos csoportosulás, akit nemtelen támadás ért, és mi nem kiálltunk mellette, hanem engedtünk a nyomásnak. Nyilván nem az lett volna a jó, ha Petit emiatt szanálják az egyetemről - őrület, hogy egyáltalán ilyesmire, egy próbanapló kapcsán gondolni lehet - de a levétel egy az egyben, szintén rossz megoldás. Lehetett volna lehetőséget kínálni a színháznak, hogy megjelentesse a véleményét, stb. Levenni honlapról egy már kitett írást, ez elkeserítő. Peti értő módon, baromi normálisan, intellektuálisan írt arról, amit látott. Arról nem tehet, hogy ezt látta. Ez olyan, mint Bartók esete, aki gyűjtötte a népdalokat, és minden másodikban olyan szavakba ütközött, hogy fasz, pina, stb. Hát mit tegyen most? Nem tehet úgy, mintha nem lenne ott, mert benne van a dalban. Peti is tette a dolgát. Próbanaplót kértek, íme. Az meg, hogy ez itt megjelent és emiatt van aki szívózik, jézusom, ezt a logikát tán értelmezni sem akarom. Vagy jó, akarom, de azt érzem, hogy nem a dafke szól belőlem, vagy az elcseszett forradalmár, amikor azt mondom, írom, hogy a szövegeket rakjuk ki újra, és egyben biztosítsuk a színház vezetőségének a véleménnyilvánítás lehetőségét.

Az mindegy, hogy ki az érintett Művésznő, Marci. Tarr Feri: Cikk a komáromi workshopról c. bejegyzése alatt írtam, mit gondolok jelen eset, és a nyilvánosság közötti összefüggésről, és ezáltal a blogunk működtetésének lehetőségeiről. Levettem a naplót, mert hirtelen úgy tűnt, indulatgerjesztő, és nem mondjuk vitaindító funkciót kezdett betölteni. Ha ettől bárkinek jobb, nem állok a fejlődése útjába...Az én esetemben nem éreztem hiányát, hogy mondjuk bárki kiálljon mellettem innen, az én döntésem indította el az ügyet, nem keverek bele mást, az a lényeg, hogy most beszélgetünk dolgokról. Az már megint más, hogy hányan szólunk hozzá a témához, és pl. hányaktól hallottam még, akik egyébként szintén a blog tagjai, hogy ja, olvastam, durva stb. Az a kérdésem, hogy akkor miért is nem szólnak hozzá? Ha véleménye van valakinek, jelezze, csak hogy tudjuk, hogy itt van, figyel, gondolkodik. Süsüvel beszélgettünk, meg fogok ajánlani egy minél nagyobb részvételre számító találkát, hogy élőben dumáljunk egy kicsit arról, mit jelent ez a fajta internetes véleménynyilvánítás, kinek mik a félelmei stb.

Ferihez is csatlakoznék, hogy nincs szó feladásról, engem felpörgetnek az ilyen típusú történések. Csak azzal vitatkoznék, hogy ki kell-e egyáltalán játszani valakit, hiszen a fiatalokkal/közönséggel való kommunikáció ügyében nem azonos platformot keresünk a kőszínházakkal (ill. a színházi öregekkel) és ha nincs egyetértés, vagy ami még rosszabb, ha még vita sincs, akkor nem kell őket se kicselezni, mert csel nélkül is eljöhet az a pillanat (pl. a new media eszközével) amikor egyszer csak azon kapják magukat, hogy a bérletes nyugdíjasokon kívül tényleg nem ül senki a nézőtereiken.
Pali példája is rámutat erre: hogy valaki egyszer csak kiszúr valamit az utcán, nem éppen olyan helyen és időben, ahol "színházra" számít, mert azt már rég elhelyezte valamilyen polcon, és mégis elkezd gondolkodni, érdeklődni valami iránt. Érdekes lett volna megkérdezni Pali emberét, hogy pl. egy szóval minek nevezné a komárom utcáján látottakat. (eszébe jut-e a színház egyáltalán)

Nagyon érdekel ez a téma, amiről itt szó esik, ezért szeretnék hozzászólni. Vitázni szeretnék, mert nem teljesen értem az álláspontotokat, és szeretném, ha jobban kifejtenétek.
Nekem Tarr Feri beszélt erről a blogról, és biztatott nézzem meg; ha akarom, tegyem hozzá a magamét. Amire elsőként bukkantam és kifejezetten felkeltette az éreklődésémet az a próbanapló volt. Nagyon érdekes volt, amit írtál; izgalmas és tanulságos megtudni más hogyan dolgozik, ugyanakkor meglepődtem már akkor, hogy lehet etikusan egy éppen zajló próbafolyamatról egyenesben és nyilvánosan tudósítani.
Egyfelől belegondoltam abba, hogy én nem szeretem, ha idegenek bemászkálnak a próbára, mert a színész és a rendező is akkor érzi magát biztonságban, ha a próba légköre felszabadult. Ez pedig akkor lehetséges, ha egymást ismerő, és egymásnak kölcsönösen megnyíló emberek vannak csak a teremben. Ha valaki végigkísér egy próbafolyamatot, mint ahogy te szándékoztad, akkor közel kerülhet a társulathoz persze. De ha valaki ilyen lenne a próbánkon, nagyon szeretnék vele beszélgetni, hogy ő mit lát (egy új, másik szemszög), viszont azt nem szeretném, ha kívülállókkal beszélgetne sokat erről. Éppen azért mert, ha jó a próba, megnyílunk egymásnak (megosztjuk a gyengeségünket is), és ezt csak akkor tudjuk biztonságosan tenni, ha a nyitottság, az őszinteség kölcsönös.
Egy blogban nekem sokszor az a furcsa, hogy az ember leír olyan gondolatokat, amit élőben nem mond meg face to face a másiknak. Vagyis az emberi kapcsolatokból hiányzó őszinteség virtuális és nyilvános (vagyis üzengetős) pótlása. ("Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.")
Nyilván rossz, ha egy próbafolyamat összes résztvevői nem tudják őszintén együtt elemezni a próbán történteket.
Másfelől pedig a Nemzeti Színház egy üzleti intézmény is. Nem biztos, hogy jó reklám egy elaődásnak, ha a próbafolyamat nehézségéről lehet a bemutató előtt olvasni.
Persze ott a másik szempont; ha mindig minden csak a próbafalak között maradna, akkor hogyan lehetne más rendezők és műhelyek munkájából (és hibáiból is) tanulni. Ezt az érdeket szolgálva, ugyanakkor a próbafolyamat intimitását is őrzendő, azt hiszem, csak a premier után közöltem volna a szöveget.

Peti, valóban nem a színésznő neve az érdekes, hanem a folyamat, hogy meglát valamit, szól a vezetőségnek, a vezetőség behív téged, és olyan formában tálalja a történetet, hogy a társulat nem kíván előtted próbálni. Nem szeretem ezt a "bizonyos személy" jellegű kertelést, de jó, nem kel gerjeszteni a feszkót, hát elfogadom. Ugyanakkor, írom újfent, a folyamat, még így is több mint elgondolkodtató. Slusszpoén: tegnap mesélted nekem, hogy a társulat megrökönyödéssel fogadta az indoklást, miszerint őket zavartad volna. Amit Bálint ír, annak lehet némi igazsága. Értelmezhető úgy ez az egész, miszerint Peti kiszolgáltatta a belső történéseket. De. Ahogy én emlékszem a szövegre az, ismétlem, egy korrekt, nem pletyka-szintű leírását, és értelmezését tartalmazta annak a próba-folyamatnak, amibe őt behívták, hogy egyrészt vegyen részt benne, lássa hogy áll össze egy ilyen monstre produkció, másrészt, hogy erről írjon. Ezt ő annyival toldotta meg, hogy megosztotta velünk, amit érzésem szerint nem csak azért tett jól, mert ez egy szakmai fórum is, tehát így hozzájárul mindannyiunk épüléséhez, hanem mert - és ez kapcsolódik ahhoz, amit ő maga is írt - hozzájárult egy demokratikusabb párbeszédhez egy olyan mammut-intézmény működése kapcsán, ami kőkemény hierarchiákkal biztosítja a maga működését. Tett egy állítást: ezt láttam. Nemzeti: te ezt nem láttad, vagy ha mégis, akkor sem. Tegyél úgy, hogy nem láttad. Mint a volt belügyminiszter, a húszmilliós táskákat firtatók kérdésére: én nem láttam őket, ergo ők se láthattak engem. Óvodás koromban én is ezt csináltam, remélve, hogy megúszható a pofon a Zsombitól, ha becsukom a szemem, hisz ilyenkor eltűnik a világ. Nem tűnik el, nagyot taknyoltam. Amit pedig Feri ír le, az már burleszk lehetne, ugyanis Gosztonyi azzal sincs tisztában, hogy maga a színház hirdetett meg egy pályázatot külsősöknek, hogy a stúdiósokkal előadásokat készítsenek. Fogalma sem volt róla. Nagy gázok lehetnek ott is: pár hete Márta István a HírTv-ben beszélt az idei műsortervről, és említette, hogy Hamlet bemutatójuk is lesz, és hát igen, kissé elöregedett az Arany János fordítás, ezért gondolkoznak egy új fordítás megrendelésében. Ezek szerint nem is tud arról, hogy Nádasdy Ádám készített egyet, hogy azt már több színház használta, és dícsérte, joggal. Tájékozottság, nyista.
A fórum, ha lesz, érdekel, de előtte tisztázni kellene, hogy pontosan miről szóljon, azért hogy aki résztvesz rajta lelkiismeretesen felkészülhessen, és ne tudják a hasraütésszerű véleményformálások idejekorán kifullasztani a kezdeményezést.

Csak a lényeg maradt ki.
A kijátszás, a jó fajta csibész mentalitás baromi üdítő tud lenni.
Nyilván nem hülyére kell venni az idősebbeket, bár kevés embert tudnék mondani a színháziak közül, negyven fölött, akit az életkorán túlmenően, szakmai okok miatt respektálni tudnék.
Nagyon nincsenek mesterek.
Tegnap itt volt a Berliner Ensemble. Többen láttuk az előadásukat, amit Peter Zadek rendezett. Láttunk egy mestert. Láttuk, hogy milyen a jó értelemben vett konzervativizmus, ami ténylegesen megőriz valamit. Polgári színház volt a javából, egy olyan országban, ahol írmagjában sem lelhető fel polgárság.

juhász bálintra reagálok, óvatosan... talán én sem vagyok biztos benne, de:
az a kijelentés, hogy egy próba felszabadult légkörét megzavarja egy éppen bejövő külső szem(legyen az közvetlen vagy közvetett formájú, vagyis próbán ülő dramaturg-szakos, vagy próbán ülő dramaturg szakos által írt próbanaplót olvasó civil/félcivil/szakmabéli), engem eléggé elgondolkoztatott. miért? hiszen hogyha te hiszel valamiben, és dolgozol rajta, és éppen művészeti alkotótevékenységet végzel, akkor nem számíthat az, hogy esetleg hibázni lát valaki. nyilván rosszul esik, nyilván szeretjük dugdosni a saját szarunkat, pedig hát minek? egy színészt nem az mér le, hogy hány szar próbát csinál. saját élmény: folyamatosan rossznak érzem magam, folyamatosan kudarcélményem van az eddig kaposváron töltött majdnem másfél év alatt. az első évben meglehetősen zavart is ez, és idén történt meg velem először, hogy merek szar lenni, pontosabban: felvállalom, hogy igen, most itt tartok. szóval nem az számít, hogy egy próbán valaki milyen, hanem hogy jó-e a történet, jó-e a gondolat. és ha nem jó, akkor az nem csak a próbából derül ki, hanem az előadáson is látszódni fog.

csak azért írom, hogy óvatosan reagálok, mert bár végiggondolva ez tényleg jól hangzik, de egyálatlán nem vagyok biztos benne, hogy hasonló helyzetben lennék-e olyan intelligens, hogy tartsam magam az eddig leírtakhoz.

Hm. Ez az egész baromi érdekes. És fontos, hogy vitázzunk róla. De szerintem az azért nehezen mondható, hogy az egyik vagy másik fél tök hülye, korlátolt, nem etikus stb. Annyira új ez az egész fórum - mármint nem a miénk, hanem általában az internet és a blog - hogy nem alakult még ki az etikája. Nem tudom, mi etikus és mi nem. Mit illett volna Petinek leírni és mit nem. Szerintem jogos, hogy a színház részéről felmerül az, hogy gáz, hogy valaki kiadja a belső ügyeinket - és igenis, tud lenni magánügy egy próba, vagy legalábbis döntés kérdése, hogy mikor az vagy nem az, mi az, amit megmutatok másoknak, mi az, amit nem - tehát utólag most könnyű okosan látni, hogy Petinek illett volna előre szólnia, hogy erről ír, de igaza van Petinek is abban, hogy leírja - egyébként eléggé visszafogott és óvatos módon - amiket megtapasztalt. Persze a reakciók túlzottan innen is és onnan is - felháborodás, ami újabb felháborodást szül - a szokásos spirál, amibe mindig mindkét fél belevakul. De közben a lényeg az, hogy ez az egész eset tulajdonképpen szükségszerű volt. Kitágult a világ és újradefiniálódik titok és magánügy és szabadság és diszkréció és még ezer fogalom és vajon hogy is van most ez?

Amit Egri Bálint ír, azt hiszem a kulcsa az egésznek. A félelem az egyedüli, ami dominálhat a színház részéről, más okot nem tudok elképzelni. Zsuzsi, szerintem nem létezik külön etika a blogra korlátozva, és egy külön etika köznapi használatra. Ez szerintem félre visz. Ebből születnek a Nemzetis félelmek. Hogy amíg ez az ügy a házon belül kavarog, addig oké, de meg ne tudják, mert akkor lesz belőle baj. Nem, ez akkor is baj, ha nem derül ki. Nagyon nagy baj.

Nemrég beszéltem Petivel, elkértem tőle a teljes szöveget, mert nem tudtam végigolvasni a levétel előtti részeket. Őszintén szólva kötöszködni akartam, megtalálni azt a részt, ahol esetleg Peti "sáros", tehát ahol hibázott. Egyszerűen csak azért, mert azt gondolom, hogy a mi feladatunk a saját tanulságok levonása, nem pedig ellenségképek gyártása. Mert azt ugye senki nem hitte, hogy a Nemzeti-nek nem ez lesz a reakciója. Illetve pontosabban pár ott dolgozó színésznek. Ezen azért ne lepődjünk meg. De szerintem az ő elítélésükhöz nulla energia kell, ezért inkább arra koncentráljunk, hogy legközelebb MI okosabbak legyünk, és ne adjunk fel felesleges magas labdákat az ilyen kötekedőknek, mert ugye abban ugye egyetértünk, hogy mindenkinek az lenne a jobb, ha most inkább a Peti szövegét olvashatnánk, és nem a Nemzetiben lévő állapotokról dumálnánk.
Tehát szerintem legközelebb egy ilyen szituációt tisztázni kell az elején. Face to face (föntebb írta Peti ezt), ránk is vonatkozik! Főleg egy ennyire sérülékeny próbafolyamat esetében, ahol aztán rengeteg szar jön föl emberekből a bizonytalanság miatt. Ismerem, megéltem az osztályommal.
Nekem a dologhoz nem adott hozzá színészek nevesítése. Személy szerint leszarom, ki sértődik meg a konzseniális Kovács Marcira(tessék, nevesítek), a lényeg a jelenség. Tehát szerintem ezt is kerülni kell, beleköthető, és tényleg nem leszünk tőle többek, ha valakiről név szerint kimondjuk, hogy fasz. A puszta tényből többet tanulunk.
És hát számolni kell mostantól azzal is, hogy ezt a blogot bárki olvashatja. Nem beszarni kell nyílván, csak okosnak lenni, a mi érdekünkben.
Amúgy Peti - az említett kifogásokon kívül - nagyon faszán visszaadta a hangulatát Mohácsi próbafolyamatának, pontos volt, szakmai, és humoros. Ezért is érdekünk, hogy levonjuk a konzekvenciákat, és többé ilyen értékes dolgokat faszságok miatt ne hagyjunk elveszni...
Befejeztem:)
és hát találkozunk az előadáson...

mit jelent a köznapi használat? azért az nyilvánvaló, hogy van különbség aközött, hogy 1. a naplómba írok le valamit 2. elmesélem színházi érdeklődésű barátaimnak a keretben 3.írok belőle egy cikket a népszabadságba 4.felírom egy internetes blogra 5. készítek belőle egy drámát. Nem ugyanazok a (jogi, morális, szokás, mittudoménmilyen) szabályok érvényesek mindegyikre. Nem tudom a választ, nem is lehet tudni szerintem, a szabadságnak az a definíciója, hogy addig terjed az én szabadságom, amíg nem korlátozom egy másik ember szabadságát, az is szuper, de azért a gyakorlatban elég nehéz meghúzni a határokat. Ez az ügy semmiképp sem fekete-fehér. (Peti, ha véletlenül úgy tűnne, nem téged kritizállak, hanem a jelenséget próbálom csak értelmezni.)

Beszállnék újra a beszélgetésbe, felvéve a félbemaradt szálakat is.
Egy dolgot szeretnék leszögezni, ami valószínűleg minden hozzászólónak többlet információ lehet. Mint első éves dramaturg ültem a próbákon, és feladatom, (a figyelmen kívül) egy próbanapló írása volt. Ez egyszer iskolai feladat volt, Kárpáti Péter adta. Az alap meggondolatlanság a részemről feltehetőleg az volt, hogy (főleg időhiány miatt) nem írtam külön próbanaplót a blogra, hanem az órákra írt naplóm részleteit raktam fel ide. Nem azért kellett volna külön írnom ide, hogy valamiféle öncenzúrát gyakoroljak a suliba kért, teljesen őszinte, és mindenféle finomítástól mentes (és nevekkel tűzdelt) szöveg helyett, hanem hogy minél jobban koncentráljak a legtisztábban szakmai részletekre.
Juhász Bálint: A blogírásom feladata nem elsősorban az üzengetés volt, hiszen ezt főleg nektek írtam, pusztán közvetítőként. Ha egy színész megkérdezte, hogy én mit látok kívülről, őszintén, nyíltan próbáltam felelni neki, hátha egy félig laikus, nézői szem neki is segíthet. Arról nem beszélve, hogy volt olyan színész, aki olvasta is. És persze lehet, hogy írásos formájában még moderálatlanabbul jönnek a mondatok, ha ezen valaki megsértődik, az nem az én felelősségem. (A döntés persze, hogy premier előtt/premier után rakom-e fel, az persze igen, a kettő közötti differenciáról lehet vitatkozni.) Hogy ez nem negatív reklám-e nem tudom, mindenesetre nem hiszem, hogy közületek (akik olvastátok) bárki azért nem fog eljönni az előadásra, mert itt azt olvasta, hogy egyszer egyszer nem mentek simán a dolgok a próbákon.

Marci, amiről te beszélsz a nemzeti apparátusának működése kapcsán (jelen ügyben), ami persze egyértelműen következhet a témából. Az igazság az, hogy mint kiderült az egész dolog magánakció volt, a rendező, aki engem oda beengedett (következésképp ő is küldhetett volna el) nem is tudott az ügy kimeneteléről. Másrészt a félelemről annyit, hogy egy ponton rájöttem, hogy a nyilvánosságtól való félelem mellett van egy másik, valószínűleg sokkal erősebb is, mégpedig a kollégák egymástól való félelme. Hogy itt ez a blog, és hagyján, hogy egy civil elolvassa, de mi van, ha elolvassa iksz kolléga, hogy én mit mondtam róla. Ha nemzetivel foglalkozunk, talán ez még érdekesebb.

Egri Bálint: Nem is az, hogy most a hited elég erős-e ahhoz, hogy valaki itt téged hibázni lásson, hanem hogy meghoztál egy döntést: beengedek valakit a próbáimra, valakit, akiről nem tudok semmit, csak annyit, hogy feladata szerint írásban dokumentál. Innen már bármi történhet. Más kérdés, hogy persze annyi visszásság van a dologban, hogy valószínűsítem, hogy nem kérték ki egyenként a színészek véleményét az érkező dramaturg szakosokról, ez már más kérdés. Ha kikérték volna, lehet, hogy már itt megáll az ügy. Másrészt azért annyi józanság feltételezhető, hogy a próbanapló megosztása előtt felmértem, hogy miben vagyok. Ha mondjuk egy igazán intim, komoly lelki tusákat, meg mittudom én miket igénylő súlyos próbafolyamaton ülök, amiben a színészek nap mint nap lelkük legsötétebb bugyraiba kénytelenek beletúrni, és azt minden jelenlevő előtt (jól/rosszul) kiteregetni, akkor lehet, hogy fel sem merül a blogírás ötlete.

Zsuzsi: Nyilván illett volna szólnom. Csak azt hiszem, akkor sokkal kevesebb értelme lett volna az egésznek, mert nyilván elkérik, előtte elolvassák, és akkor azok már nem az én gondolataim lettek volna erről a próbafolyamatról, hiszen folyamatos öncenzúrára kényszerített volna a helyzet. Olvasd el az osztálytársam írását a szinhaz.hu-n, ami a hajónapló logójával hitelesített szöveg, és ennek fényében jó ha egy két ponton túlmegy a lelkes tanonc remek alkotók iránt érzett csodálatának taglalásán. És még annyi, hogy én sem pontosan tudom a különbséget a között, hogy az íródó próbanaplókat az osztályban felolvassuk egymásnak, és a tanárunknak, és hogy én ehhez képest nagyjából még egyszer ugyanennyi, és hasonló érdeklődésű embernek megmutatom egy blogon, ami azért nem az index főoldala. (Annál kicsivel kontrollálhatóbb, hogy ki is olvassa, sőt még véleményt is ír hozzá.)

Miki, egyetértek veled nagyrészt. De azt gondolom, ha nem nevesítettem volna az illetőt, az ő szempontjából ez nem sokat változtatott volna a helyzeten, de ez mindegy is. A nevesítésről már föntebb írtam, ha lett volna időm egy külön blogos változatra, lehet, hogy ezt a részét nem firtattam volna.

Elnézést ha terjengős lett, megpróbáltam mindenre reagálni kicsit.

A nevesítés nem így probléma. Nyilván önmagában érdektelen, hogy ki, hogy, meddig és milyen formákban sunyult, a problémám a következő volt: Peti írt valamit, a nevével vállalva azt. Innentől kezdve lényegtelen, hogy ez bűn rossz volt-e, vagy sem, mert volt egy állítása, amit a nevével hitelesített. Erre jött egy oldalgeller, név nélkül, hogy ezt ne. Nem írásos formában, nem érvelve, kifejtve az esetleges ellenérzéseket - amik miért ne lehetnének, és miért ne lehetne róluk beszélni? - hanem kerülő utakon fúrva. Nem a név hiányát bánom, hanem a lehetőséget, amit helyzet kínált, és ami így elmaradt. Igazad van Miki, ha valakiről név szerint leírjuk, hogy fasz, hát az állításnak nem túl izmos. De kifejteni azt, hogy miért ez a véleményem, végig szem előtt tartva azt, hogy én ezzel probléma megoldani akarok, és nem a feszkót növelni, nem az asztalra vágni, majd elviharzani, hanem lehetőséget kínálni a kreatív megoldásra, hagyni a másikat is véleménykifejteni; nos ezt hívom én demokratikus minimumnak. De közben nem felejteni, i can get no satisfaction, és ha a Jaggerék ezt hatvan felett is ekkora erővel tolják, akkor csak bíztatni tudom magunkat, hogy messzi még a tűréshatár.
Zsuzsi, ez igen kényes dolog. Pl.: Csehov leveleit gátlás nélkül olvasgatjuk, József Attila Szabad ötleteit detto, és nem tekintjük különállónak az életműtől, és jogosan: ugyanaz az anyaguk, vagyis maga Csehov és József Attila. De értem, hogy mit mondasz, csak arra akarok utalni, hogy ez a formális és informális közlekedési módokra történő participálás egyre idejétmúltabbnak tűnik nekem. A huszadik század irodalma abszolút ezek egymás felé történő közeledéséről szólt, és a jelenkor aztán meg abszolút, és nem csak az undergorund irodalom, hanem a mainstream is: Grass megírja saját SS szolgálatát - sok más életesemény mellett, Jelinek az orgazmusképtelenségét, Esterházy megírja az apja besúgó múltját, Spiró az anyja agonizálását, Nádas a szívrohamát, stb. Stilizálnak, nyilván, és egyiknek sem ez a - mondjuk így - témája, de ez már akkor sem Thomas Mann, aki együtt él egy festőférfival, aztán szakítanak, elégeti a naplóit, és évekkel később megírja a Halál Velencében-t. Nyilván nem ennyire vulgáris ez a folyamat, mint ahogy most én tálalom, de a lényeg azt hiszem kivehető. És igazad van, ez a történet se nem fekete, se nem fehér. De nem is szürke.

Sajnos nem olvastam a blogot, bár felettébb érdekelne, lévén hogy bennfentes vagyok a tárgyban, viszont olvasatlanul is felvet etikai kérdéseket a dolog: az előadás természetesen közügy, de az alkotás nagyon is magánügy, és mások magánügyeit nem feltétlen illik kiteregetni a világhálóra, főleg nem nevesítve, és főleg nem úgy, hogy előtte nem kérünk rá engedélyt.
Ettől függetlenül senkit nem kell megkövezni, mindenki hibázhat, és ha az a hiba nagyfokú lelkesedésből következik be, már egyáltalán nem annyira elítélendő, sőt. Úgyhogy nem küldené nekem el valaki a blog elmentett változatát? Megpusztulok a kíváncsiságtól.

Ha nem tévedek, Várkonyi Eszter, ugye?Az, hogy a nemzeti társulatának tagjaként megjelentél a blogon, nagyon fontos dolog. Ennek a virtuális helynek ez lenne az egyik fő jelentősége, hogy akár nyílt szakmai párbeszédet is kezdeményezhessünk, amibe bárki, aki érdeklődéssel jön, beszállhasson. Nagyon vártam, hogy esetleg valaki a társulatból megjelenjen itt az ügy kapcsán, bár nagy esélyt nem adtam a dolognak.Az etikai kérdésekről persze elég sokat írtunk már fentebb, azt hiszem, én is mindent elmondtam, amit erről gondolok.Az a dologban az ellentmondás, hogy szerinted nem lehet a "világhálóra" feltenni egy ilyen próbanaplót, de közben "megpusztulsz a kíváncsiságtól." Mivel nem jöttem rá rögtön, hogy Te vagy az, így a kérésedre az lett volna a válaszom, hogy nem, sajnos nem küldhetem el, hiszen a Te elveiddel ellenkezne, mert azt mondod külső szemnek nem való. Persze így egy kicsit más. A lelkesedésem meg valódi volt, nem a pletyka volt a lényeg, hanem egy szakmai érdeklődés kielégítése, nem utolsó sorban meg az is, hogy én is hátha tanulok ebből. Ez így is lett.

Hogy nem a pletyka, hanem lelkesedés volt a mozgatórugód, az biztos, hogy senkinek sem lehetett kérdés. Pont ezért kellett volna továbbra is próbákra járnod, szerintem.
És igen, a blog valahogy egy perverz műfaj, olvasói szempontból is: az ember imád leselkedni (más agyába, életébe), és közben tudja, hogy az egész nem túl illendő.
Véleményt nyilvánítani egész világ előtt, hát ehhez is bátorság kell (ami nekem nincs, ezért sem írtam ki a teljes nevem, bár lehetett következtetni, és utólag is köszönöm a leleplezést).

A naplóról:
Köszönöm, elolvastam, kétszer is. Első gondolatom az volt, hogy a blogod szerint a Nemzeti gárdája csupa elkényeztetett, munkát megúszni próbáló, személyeskedő emberből áll. Második olvasásra már árnyaltabbnak tűnt a helyzet, de nem tartom lehetetlennek, hogy kívülálló olvasóhoz nem csak a felületes, külső megnyilvánulások jutnak-e el. Véleményem szerint a színészek látszólagos nemtörődömsége, a panaszkodás, értetlenség, poénkodás sokszor igen fontos, belső lelki munkafolyamatot takar. Erről viszont – vagy nem tűnt fel neked, vagy elfelejtettél írni. Mint ahogy arról is, hogy említett színésznő – azon túl, hogy fúrta a koreográfust és hátfájásról panaszkodott a táncpróbán - nagyon keményen és elhivatottan végigdolgozta a két és fél hónapot, és nagyon büszke vagyok, hogy egy színpadon állhatok vele.
A színész is ugyanolyan zárkózott ember, mint bárki más: ha végig ott vagytok a próbákon, a távolságtartás nyilván oldódott volna, még többen bombáztak volna kérdésekkel (például én), és még többet tehettetek volna a munkához, mint így.
Ennyit a negatívumokról. Összességében véve viszont nagyon érdekes volt olvasni, sokszor tényleg fontos pontokat ragadtál ki, kár a személyeskedésekért és kár, hogy nem kértél rá engedélyt, mert fontos dokumentáció születhetett volna belőle, ha végigviszed.
Sok sikert a továbbiakhoz. Csak ne blogban: az egy túl gyáva (vagy túl bátor?) műfaj.

Az, hogy mi volt a mozgatórugója a blogolásnak, valószínűleg senkit nem érdekelt az érintettek közül. (Úgy látszik, rajtad kívül.) Először is, eltiltottak a próbáktól, majd mire kiderült, hogy Mohácsi erről nem is tudott, és engedélyezte, hogy menjek a próbákra, már elindult a suli is, Ti meg nap közben próbáltatok nagyrészt, ezért sem tudtam járni. Az érintettel meg próbáltam volna kommunikálni, de azt az elutasítást, amit a pillantásában, és megjegyzéseiben éreztem, úgy gondoltam nem feladatom leküzdeni. Nem muszáj beszélgetnünk végül is, azt gondoltam. Azt viszont úgy látszik mégsem érted, hogy nem leselkedésről van szó. A blog műfaja persze ezt látszik generálni, ez viszont nem egy „klasszikus” blog volt. Csak ez a neve. És korántsem az egész világnak szól, jó, ha tíz ember olvasta. Ha az első hozzászólásokat elolvasod, amik még a szöveg lekerülése előtt születtek, abból is rájöhetsz, hogy jórészt szakmai érdeklődés fűti őket, nem pedig az, hogy mondjuk ki mennyit hisztizik a próbán. Erről még annyit, hogy ha szerinted a véleményem alapján úgy tűnik, mintha „csupa elkényeztetett, munkát megúszni próbáló, személyeskedő emberből áll” a társulat, akkor az a Te olvasatod az én véleményemről, ami természetesen szubjektív, vitatkozni lehet vele, de elvitatni tőlem nem. Részben ezért sem kértem engedélyt, mert nem arról szerettem volna írni - kontrollálva, hogy jaj micsoda művészek ezek, és egyáltalán milyen csodálatos ez az egész. Engedélyezni nyilván csak egy ilyet engedélyezték volna. Említett művésznőről meg csak annyit, hogy éppen a következő bejegyzésben foglalkoztam az ő munkamódszerével elég sokat, és nem kimondottan a negatívumokra koncentrálva, csak ez ugye már nem kerülhetett fel, mert az illető elintézte. A belső lelki folyamatok elemzése pedig nem tartozott a feladataim közé, meg azokról nem is tudhatok semmit. Ha abba belemennék, az egyrészt spekuláció lenne, másrészt akkor már tényleg lehetne arról beszélni, hogy én kinek milyen (feltételezett) belső titkát szolgáltatom ki. Ahol úgy éreztem, hogy tartalma van egy-egy kirohanásnak, poénkodásnak, azt vagy nem firtattam, mert nem tudhattam mi van mögötte, és így le se írtam, vagy próbáltam megfejteni. A kemény elhivatottságról pedig nekem más elképzeléseim vannak, ez nyilván kiderült a naplóból is, Te belülről bizonyára mást láttál, ezzel nincs semmi baj. A nevesítésért szerintem is kár, bár nem hiszem, hogy ne játszódhatott volna le az egész ügy ugyanígy akkor is, ha nincs senki nevesítve. Mindegy. Csak lássuk be, mennyivel izgalmasabb lett volna, ha az érintett művésznő ugyanúgy veszi a fáradságot, mint Te, és ír ide valamit. Ahelyett, hogy rohan a vezetéshez, és lepasszolja az ügyet, meg a felelősséget, meg a véleményét.
Azért az nem mindegy, hogy gyáva vagy bátor, ugye?

Nagyon jó, amit Várkonyi Eszter most megindított, én pont ezt hiányoltam, remélem, hogy az előadás készítői közül mind többen követik a példáját. Látva az előadást bennem sok kérdés merült fel, de mindezen kérdéseknél izgalmasabb lenne, ha hosszabban olvashatnék arról, hogy Eszter szerint miért alkalmatlan műfaj a blog egy színházi napló vezetésére, illetve, hogy ő maga hogyan élte meg belülről a próbafolyamatot? Volt-e valamilyen visszhangja a blog-ügynek, egyáltalán volt-e szó róla, és ha igen, milyen vitákat generált? Olvasgatva a Nemzeti Színház fórumját, csak szúrópróba szerűen, az a benyomásom, hogy nem közvetít semmit a házon belülieknek munkájukról, mert a hozzászólások az 'imádom-majd meghalok hogy lássam-dedikált fényképet' háromság jegyében fogalmazódnak meg. El tudom képzelni, hogy Peti szövege felzaklató tud lenni annak, aki két és fél hónapig gyűrte az anyagot többedmagával. Azonban azt kell feltétleznem, hogy Petit nem vezette semmilye lepellerántós, ordenáré szándék. Lehet, hogy időnként leegyszerűsítve fogalmazott, ezért is lenne hasznos, ha Eszter ezekről, az általa sérelmezett részekről írna. A fő kérdés nyilvánvalóan az, hogy kíváncsiak-e azoknak a véleményére, akik őket nézik héttől-tizenegyig, vagy sem. Feltételezem, hogy igen. Ha ez így van, el kell kezdeni gondolkozni azon, hogy ez milyen formákban történhet meg. Miért nincsenek közönségtalálkozók? Miért nincs legalább olyan mélységben dokumentálva a próbafolyamat, ahogy azt Peti megtette? Az előadás színlapja két dramaturgot is feltüntet, ez az ő dolguk lett volna. Egyedül Eöri-Szabó Zsolt készített interjút Mohácsival, ez klassz, de lehetne kimerítőbb is. Az előadás műsorfüzetét nem láthattam, mert a tendenciózusan paraszt jegykezelő nénik a szünetben már nem árusították. Lehet, hogy abban lenyűgöző és rendkívül komoly írások sorakoztak az előadás létrehozatalával kapcsolatban - ez esetben a számonkéréseimet tárgytalannak kell tekinteni. Jöjjenek minél többen a Nemzetiből a honlapra, nagy szükség lenne rájuk is.

Peti, igazad van, igazam van, mindenkinek igaza van a saját szempontja szerint (azt az egyet kivéve, aki eltiltott a próbáktól). Bátor (őszinte) vagy gyáva (illetlen), szavak szerint mindegy hogyan nevezzük, lehet ugyanaz a kettő. Én ezért nem is vitatkoznék tovább a blogról magáról. Fontos, amit csinálsz, mondom, nekem külön érdekes volt olvasni, tetszett jó pár meglátásod, tetszik a lelkesedésed, írj, nézz, olvass, csináld (csak a jövőben talán illendőbb formában).

Marci, én nem vagyok a Nemzeti társulatának tagja, ezért nem tudok hozzászólni ahhoz, amit hiányolsz, nem tudom, miért nincsenek közönségtalálkozók, miért nincs több írás a honlapon, stb… És pont ugyanezért a kívülállásért nem is érzem magam illetékesnek, hogy bármiről is beszámoljak. Kis nyuszika vagyok én a többiekhez képest.
Engem meglep az érdeklődésed, hihetetlenül jólesik, fontos a ti véleményetek is, hát még szép. Amúgy valami közönségtalálkozót mintha szervezne az Alexandra könyvesház, nov. 5., hétfő? Kósza hírekből tudom.

Peti, én csak azzal az érveddel vitatkoznék, amit élőben is mondtál, és itt is írod; hogy kevesen olvassák ezt a blogot. Lehet, hogy valóban így van; de a lehetősése megvan, hogy bárki elolvassa, és ezért nem lehet úgy csinálni, mintha egy titkos fórum lenne. (Különben végülis a nemzetis színészekhez is eljutott, olvashatták, ezért lett belőle ügy.)

Tegnap láttam az előadást, nagyon tetszett, volt benne valami plusz, valami nagyon modern. Bár nem nagyon értek a mai színházi dolgokhoz, de véleményem szerint nagyon jó volt az egész. Voltak benne kissé vontatott részek, de kevés, max egy-kettő, az is a vége felé. Kár, hogy amikor anno feljöttem a blogra, már nem volt fent a próbanapló, szívesen elolvastam volna, hogy mégis milyen ez, hogyan készül(?)
ennyi, csak jeleztem, hogy az érdeklődés megvan, itt vagyok.