annyira kiváncsi vagyok hogy mi lesz belőle. infókat, infókat, infókat!

Most elkezdem és a továbbiakban is közölni fogom itt az általam kiadott feladatokat. A résztvevők ezekhez kapcsolódva könnyebben tudják talán leírni, hogy miket csináltak, mik izgatják őket ebben a munkában:
1. A térből kiindulva készített bármikor leállítható etüd, általam beosztott csapatokban (1-4 fő). Fontos volt, hogy valami szabályszerűség legyen az ügyekben. Én akkor állítottam le a jeleneteket, amikor már úgy éreztem, hogy megismertük a szabályt. A résztvevők felkészülési ideje szigorúan 45 perc volt. Nekem tanulságos élmény volt, mert konkrét helyzeteken keresztül tudtunk beszélni a kitűzött kérdésekről (interakció, színházi gesztusok, szabályrendszerek, mikor zavaró a ,,színészkedés", stb.)

2. Ugyanaz, mint az első feladat, csak egyedül. Erre volt néhány nap felkészülési idő. Kértem, hogy ne próbáljanak a térben, csak gondolják át. Ennek az alkalomnak több negatív tapasztalata, és emiatt sok tanulsága volt. Voltak ketten, akik játszottak a magassággal és ezzel veszélyeztették a testi épségüket. Ezeknél a nagyobb baj inkább az volt, hogy nem csak a szabályrendszert alkották meg, de elkezdtek fölöslegesen színészkedni, ami nyugodtan eljuttathatta volna őket abba az elborult állapotba, hogy tesznek egy meggondolatlan, végzetes mozdulatot. Egy lány, amiatt, mert belenyultam az ügyébe (érdekelt, hogy mi lesz, ha kinyitom az ajtót, aminek támaszkodik) kirohant az épületből és elsirta magát. Ő is mondta utána, hogy ez nem volt játék. De ugyanezen a mutatáson voltak nagyon frappáns ötletek. Pl. valaki megjelenített egy olyan folyamatot, ami körkörös és minden körben hozzátevődik egy új komponens, és kb az ötödik körben történik egy baki, ami miatt az egész indul az elejéről. Másvalaik fülsértő élesen fújt egy furulyát, előtte egy kalappal. Ahány forintot dobtak be neki, annyi másodpercig halgatott a ,,zene".
3. Ugyanezen az estén átkellett alakítaniuk kb 15 perc alatt az előző etüdöket egy tűzrakás köré. Ennél a feladatnál kértem, hogy tömör ügyeket hozzanak létre, aminek van eleje és vége (tehát nem én állítottam le). A tűz azt hiszem hozott egy édeskés, varázslatos hangulatot, ami elvitte egy kicsit a dolgot valami szekta szerű irányba. Elég hamar leégett, ezért nem is láttunk és fáztunk. Voltak, akik szépen tudták tömöríteni a mondandójukat. Egy fickó például azt a jelenetét, hogy egy táskába bepakol csomó mindent, aztán rájön, hogy kihagyott valamit és ezért mindig újra kipakolja és bepakolja, úgy alakította át, hogy elkezdte mondani a kedvenc fagylaltjait, de soha nem tudott döntést hozni és a végén kiderült, hogy minden fagyit szeret. Volt olyan is, aki csukott szemmel végigment a körön és mindenkinek végigtapogatta az arcát és a kezét. Ezzel sok bajom nem volt, de borzasztóan rabolta az időnket, ugyanis a rendszer semmi újat nem tartogatott számunkra már a második ember tapogatásától. Erre sok válasz érkezett helyben. Én pl. nem engedtem neki és a következő emberhez irányítottam, a Botond (bocs, ha következetlen vagyok a nevek közlésével) például odanyújtotta a feje helyett az ülepét.

3. Hiányok teremtése. Elképzelni, hogy testileg valami hiányzik. A térből kiiktatni részeket (mi van, ha nincs padló, ha nincs plafon, ha nincs fény, stb.) Esetleg az időből kiejteni bizonyos szakaszokat. Itt fontos volt,hogy alkossanak hiányokat, amik az egész csapatukra vonatkozik és olyanokat is, amik egyénenként változnak. Általam összerakott csapatok voltak. Volt másfél óra felkészülési idejük. Itt is kellett, hogy legyen eleje és vége az etüdöknek és a nézők helyét is meghatározhatták előre. Az volt az érdekes, hogy sokan egy reális szituációt effekteztek meg ezekkel a hiányokkal. Egy színészfelvételi jelenet: a hosszú folyósóból négyzet alapú teret csináltak azzal, hogy négy részre osztották ezekben voltak egyenként a szereplők és nem egymás felé néztek, de a néző láthatta úgy is, hogy igen, mert olyan irányokba fordultak (ez talán bonyolultan hangzik). Mások a hármas számú színészmesterség terem köré fűztek egy legendát. Kiderült, hogy valószínüleg egy fekete lyuk van a teremben. Ez valóban beszippantott egy lányt, majd kidobott helyette egy piros pöttyös labdát. Aztán a lány mégis visszajött, miközben próbálni is akartak és lebuktatni a tanszékvezetőt, aki híreszteli a rémtörténeteket a teremről. És mindemellett a szél végig játszadozott a takarásként szolgáló függönnyel.

5. (az előzőhöz 4-est kellett volna írnom) Az ötödik tehát: Baki az érzékszervek terén. Ezen a feladaton péntekig dolgozhatnak, akkor láthatjuk az eredményét. Általam beosztott csapatok, bárhol, eleje-vége legyen, közönség helyét meghatározhatják. Mi van, ha megszűnik egy érzékszerv, ha kicserélődik kettő, ha máshogy működnek, mint amit megszoktunk? Majd próbálok írni végeredményről.
További kiosztott feladatok:
6. Lehetőleg péntekre, de hétfőre is elég: Egy oldalas dráma írása. Nagyon örülnék, ha valaki nem kaposvári is vállalkozna erre. Ha megtennétek számíthattok rá, hogy mi majd foglalkozunk vele. szempontok:
- 12-es betűméret, szimpla sorköz.
- Címe legyen.
- Ne legyen benne szerzői insturkció.
- Lehetőleg ne legyen egyértelmű helyszínhez köthető (mint pl kávéház) és örülök, ha magyarországon (pl Kaposváron) játszódik.
- Lehetőleg sok olyan téma történjen meg benne, ami egy klasszikus darabban (pl: szerelmi vallomás után két sorral már az apagyilkosságról van szó).
- Nagy érzelmi kilengések legyenek benne.
7. Készülni kell egy meglévő szöveggel (verssel, monológgal, akár a felvételi repertoárból) és meg kell effektezni, de úgy, hogy az lehetőleg a szöveg tartalmát megsegítse. Nehéz az effektekre példákat találni, de megpróbálom: A szerelmes részt andalítóan énekelni, a gonosztett tervezgetését dörmögő mély hangon mondani, az anyagyilkosság bejelentése után egy fülsiketítő halálsikolyt hallatni, stb. ezeket a szövegeket hétfőn fogják mondani teljes sötétségben, hogy kizárólag a szövegmondásra koncentráljanak. Remélem nem okoz ez majd szektahangulatot.

Egyébként tegnap beszéltem az ügyről a látványtervező szakosokkal. Tőlük már most péntekre fognak jönni remélhetőleg minnél többen. Majd írok a velük való munka eredményeiről is. A fotósok és vizuális komunnikációsok bevonását késöbb tervezem. Akkor, amikor már konkrétabban a kiállításról lesz szó. Mert velük kapcsolatba leginkább ez a jelenidejű nézők előtt zajló alkotófolyamat és az utókor számára is megmaradó kiállítás színházból készült képzőművészeti kiállítás érdekel. Bocsánat, ha zavarosan fogalmazok.

Kiegészítés- egyoldalas drámaírás: Arra jöttem rá, hogy teljesen egyértelmű, hogy Kaposváron kell játszódnia ezeknek a daraboknak. Ráadásul úgy kéne kezelni a várost (mindegy, hogy ismeri-e az ember vagy nem), mintha a világ közepe lenne. Egy fiktív hely, ahol minden megtörténhet. Itt szálnak le az ufo-k. Itt volt nászúton az angol királynő. Mindennaposak a gyilkosságok. Itt volt az alkímia melegágya. A főiskola hármas mesterségtermében van egy feketelyuk. A kaposvári resti és a főiskola között van egy földalatti átjáró, ami az underground színház európai központja, stb.

Nagyon izgalmasnak hangzik ez a határátkelés, remélem láthatom az eredményt, de talán a keresés még izgalmasabb. Nem rögzítitek a megbeszéléseket/közös munkát/megmutatásokat? Minden állomás mögött óriáskivetítőn mehetne, hogy hogyan jutott oda, ahová jutott:) Mi szervezi a kiadott feladatok hálóját? A résztvevők is bedobhatnak feladatot ebben a fázisban? Esetleg egyéni kísérleti téma?
Akartok majd átfogó rendszert?

Szia Martin. Még nem rögzítettünk. Ezért szeretném annyira, hogy a blogra mindenki írja bátran a sajátját. Talán még nem hívtam fel erre rendesen a résztvevők figyelmét. Mivel a jelenidejűség egy fontos része a dolognak, nem értek egyet a kivetítéssel. Persze ez nem zárná ki teljesen a jelen időt, de kicsit dirrektnek és költségesnek érzem. Azt viszont nagyon remélem, hogy látható lesz a kiállításon, hogy többhetes kemény munkafolyamat van mögötte. Azt se sajnálom, ha a végeredményen azt érzi a néző, hogy mennyi kihasználatlan lehetőség van még benne. Mindent megteszek azért, hogy minél sokrétübb legyen a dolog.
A kiadott feladatok hálóját részben tudatosság, részben viszont a véletlenszerűség szervezi. Az elején fontos volt, hogy a jól megszokott színészi játékot felváltsák működő színházi gesztusokra. Ez még mindig érdekel, de most már egyre inkább abba az irányba megyünk, hogy dramatikus cuccokat fejezzünk ki: érzéseket, kapcsolatokat, stb. Erre van most az írott szöveggel való munka és az, amit majd az egy oldalas drámákkal fogunk kezdeni.
A résztvevők még nem dobhatnak be feladatokat. A kiállítás előtt lesz egy ,,főpróbaidőszak", amikor a munkafolyamat alatt létrejött etűdök és a jól kialakult munkakapcsolatok alapján már szabadjára vannak eresztve az emberek. És természetesen akkor majd mindenki azzal kísérletezik, ami igazán érdekli. De ekkor se veszem le a kezemet a dologról. Szükséges, hogy a kiállítás valami stabil dramaturgia alapján legyen szervezve. Az átfogó rendszer a cím (Kaposvári határátkelő). Az a kérdés, hogy ez kinek mit juttat az eszébe.
Egy egészen más dolog, ha már jelentkeztél: Nem volna kedved az osztályodnak mondani, hogy örülnénk, ha írnátok nekünk ilyen egy oldalas darabocskákat? A megkötések - láthattad - itt vannak a blogon. Ha nem értetek egyet, nyugodtan vitatkozzatok. Ha bárkinek van kedve, annak ajánlom, hogy nézze meg a blogon írottakat, hogy lássák, a munkafolyamat melyik időszakához tartozik ez a cucc. Az a fontos a daraboknál, hogy nagyon szabadon lehet minden hülyeséget összehordani. Akár egészen banálisak is lehetnek. Ha van kedvetek a távolból ilyen módon befolyásolni a munkánkat, az szuper volna. A kemény megkötéseken túl teljesen szabadok vagytok.

Pénteken bemutatták az érzékszerves etűdöket. Eléggé megcsappant a létszám az iskolai teendők miatt, de a jött néhány látványtervező, akiket ráuszítottam a jelenlévő három csapatra. Érdekes volt tapasztalni, hogy mennyire aktívak voltak a látványosok. Voltak, akik színészként voltak jelen, voltak, akik pedig a cuccok képi világát mozgatták meg. Nem dolgoztak - és nem is dolgozhattak - extra eszközökkel, maximum azokkal, amik rendelkezésre álltak az adott térben. Születtek ravasz fényjátékok, használva volt pl a tévé hangyaháborúja és annak zúgó hangja, csapok, víz mosta sötétben a mezítlábunkat és szél fújta hátulról a tarkónkat, reflektor vakított a szemünkbe, ami miatt a következő jelenetet egy nagy vibráló kör takart ki, az iskolai táblára egy halat rajzoltak fel nyelvvel, ami nagyon lassan halványulni kezdett, majd eltűnt, a zúgó tévé egyik felét egy papírlap takarta ki és miután teljes sötétség lett a teremben (csak a tévé ment), megjelent a papíron Halász Péter imádkozó arca. Szóval voltak varázslatok. Az első jelenetben annyira sok volt az ötlet, hogy egy önálló rendszerként működni. Kevés asszociációt keltett és sok helyen értetlenkedtünk. Volt néhány nagyon erős gesztus. Egy nyelvét kilógató lány és vele szemben, egészen közel egy szemeit meresztgető fiú. Erős ritmusjátékok a csapok nyitogatásával - elzárásával. Hirtelen elesett valaki. Két erős kiállású férfiember állt egymás mellett a falat nyaló, szaglászó lányokat nézve.
A következő etűd tömören: két fiú valami zagyva körlevélről beszélget, amit a Fisherman nevű fickó írt a leendő kurzusáról, majd bejön egy lány, látszik, hogy közölni akar valamit. Megnyit egy csapot és bekapcsolja a hangyaháborút. Az egyik fiú fázni kezd, egyre hidegebb lesz (remekül összecsengett a tévé ,,fagyasztó" zúgásával), a másiknak meg iszonyúan kell vizelnie (szépen passzolt a vízcsobogás hangjához). Közben a lány egy halat rajzol a táblára a nyelvével. A fázós fiú meglát egy táblaszivacsot, benedvesíti és azt a másik fiú nyakára ereszti, mire az behúnyt szemmel a lámpakapcsolóhoz megy, lekapcsolja, és a sötétben megjelenik a tévé képernyőjén Halász Péter.
A harmadik jelenetet egyszerre öten lehetett csak megnézni. Le kellett vetnünk a cipőnket és leültettek minket egy-egy székre. Erős - sok érzékszervünket megmozgató - élmény volt. Egy álom bemutatása. A lány alszik az ágyon. Lekapcsolják a villanyt. Hangjáték, szél, képek (a fejünkben), a lány egyre zaklatottabb zihálása. Egy reflektor világít az arcunkba, a lábunkat hátulról víz önti el. A reflektor lekapcsolódik, a lányt látjuk, amint egy bögre vízzel a kezében áll egy sarokban és nézi a bögre fenekét. Világos, vége.
Egyébként ezen a héten szünetel a munka. Legyen megtartva a Bíborsziget premier és az Uray féle másodikos vizsga és utána beledobjuk magunkat a közepébe. Azt hiszem április első hétvégéjén lesz a kiállítás. Pár hétig még melózgatás (le szeretném nyomni a maradék terveimet), aztán főpróba időszak.

Hát, ez nagyon komolyan hangzik! És szerintem hosszú távon is nagy hatása lehet. Mármint akár egészen hosszú távon is. Szóval, ha bármi segítséget lehet nyújtani innen, akkor azt írd le mindenképp majd a jövőben is Palkó!
Viszont az lenne a kérdésem, hogy ezeket milyen terekben csináljátok? Tehát a tábortűz hol volt pl.? Kiutaztatok Kaposvárról vagy az egyetem belső parkjában? Hol volt a tv-s jelenetsor pl.? Csak azért kérdem, mert elgondolkodtat, hogy színházi térben voltak-e ezek, ott tudtak ilyen jól működni vagy ha nem, akkor hogy működnének egy klasszikus színházi térben, ahol a néző eleve rengeteg premisszával ül be? És hol lesz az előadás majd, milyen térben? És még az is érdekelne, hogy a színház illetve az iskolavezetés tud-e róla és ha igen, mit szól hozzá?

Ferire reagálva: Az egész tanszékben dolgozunk. Tehát a lépcsőházban, öltözőkben, kisebb termekben, mesterségtermekben. A tábortűz az egyetem parkjában volt. A tv-s cucc egy olyan térben volt, ahol alapból is van tv, de engem is érdekel, hogy ahol meg lehet tenni, azt át kéne rakni egy mesterségterembe. Az előadásnak, úgy néz ki, két része lesz. Az első egy színházi térben. Itt fogjuk felhasználni az egyoldalas drámákat és azokat a próbafolyamat alatt működő ügyeket, amiknél érdemesnek tartjuk, hogy megpróbáljuk érvényessé tenni egy klasszikus térben. A második része lenne az interaktív kiállítás színház, ahol a néző járkál, figyel és maga dönti el, hogy mit és meddig néz. Ez olyasmi, csak sokkal sűrűbb, mint a Sade-os vágy jelenet az erőd folyosójában. Az iskola vezetésének nem lett bejelentve a dolog, de nem is titkolózunk. Raktam ki a lépcsőházban -ahol mindenki elolvashatja - közlendőket a résztvevők számára. Volt tanár, aki átment rajtunk, miközben a lépcsőházat elárasztva mindenféle furcsaságot csináltunk. Nem tudom, mit szólnak vagy szólnának hozzá, ha beszélnénk róla. Szerintem kicsit felülről kezelnék a dolgot. Úgy tennének, mintha nem igazán érdekelné őket, hogy mi folyik itt a tanmeneten kívül. Az eddigi független előadásokra (Najmányi kurzus, Tutti-frutti party) csak a Kelemen Józsi jött el. Én ezt nem szeretném, ezért majd biztos beindulok nagyon és hívom őket jó szívvel. Látványosan kiplakátozom a színházban is. Lássák, hogy van más is itt a lassú, fáradtságtól szétdarabolódott színházcsináláson kívül is. Ha durván fogalmaztam, elnézést, de ha a színházi kérdéseimen túl volt okom ebbe belekezdeni, akkor az az, hogy lássam, képesek vagyunk e plussz időnket beleáldozva együtt lenni, gondolkozni, a kibaszott kaposvári fásultságot megkerülve.

Hál' istennek végre úgy jutottam internet közelébe, hogy nyugodt körülmények között olvashassam, a munkáinkkal kapcsolatban született írásokat. A kiállításról, és az eddig született, említésre méltó munkákból a Palkó nagyszerű összegzést készített, így erről írnom a továbbiakban úgy érzem felesleges. A "csapat" minden tagjának nevében buzdítanék, Palkó mellett mindenkit, akit érdekel a dolog, hogy írjon, adjon ötletet, kérdezzen. Nem csupán Palkónak van erre igénye, hanem midnenkinek lenne - véleményem szerint - aki a projectben van. Úgy gondolom, kilótonnákkal lehetne növelni a kiállítás erejét, esetleges, a hatósugarat is kiszélesítő kooperációkkal.

A Ferire való reakciómból kimaradt, amire a Beles is utalt. Érdekel, hogy hogyan lehet kiszélesíteni a dolgot más város lakóival. Ebben szívesen várom az ötleteket, mert ennek a formáját még nem látom tisztán. Én eddig konkrétan a drámaírást tudtam felajánlani, meg azt, hogy a főpróbahétvégére jöjjenek le azok, akiket érdekel. Ott biztos be tudnak kapcsolódni a munkába és részt tudnak venni az előadásban. Az kár, hogy a munkafolyamatban nincsenek itt, de miért ne fordíthatnánk ezt akár a hasznunkra? Lehet, hogy pont arról kéne szólniuk a ,,vidékiek" jelenlétének, hogy idegenek. Ha kaposvárt tekintjük a világ középpontjának, akkor ott mit jelent egy budapesti érkezése? Na... Ez egy lehetőség. Tovább gondolhatnánk!

Tegnap volt találkozó. A szöveges feladatra (a 7-es) készült néhány megoldást hallgattuk meg. A kb12 megjelent közül 6 mondott szöveget. Elég kezdetlegesek voltak a megoldások, de sokaknak beindult a fantáziája, ezért ezzel még futunk egy kört. Egy kicsit pang határátkelés, de ki fogunk ebből tápázkodni. Húsvéti szünet után intenzívebben fogunk tudni találkozni. Még egy olyan 4-5 feladat van, amin végig kéne mennünk, aztán kezdjük a szabad ötletelést.

Elmesélek egy történetet, mert kapcsolódik valahol a Kaposvári határátkelőhöz. Volt tegnap Bíbor sziget előadás, amiben az egész osztályunk statisztál. Az előadás után bemondták, hogy tíz perc szünet után megbeszélés. Én -mivel a látványtervezőkkel már le volt beszélve a találkozó-, megkérdeztem Babarczy tanárúrtól, hogy nem jöhetnék-e el a megbeszélésről. Az okát persze nem mertem mondani, csak azt, hogy fontos dolgom van. Ő erre levágta az asztalra a kezében lévő szendvicset és ezt kérdezte: -Te hülye geci, mikor válik belőled végre színházi ember? Én erre azt válaszoltam: -Remélem, majd valamikor. Majd hozzátettem kissé meggondolatlanul, ami elsőre kikivánkozott: -Amíg magán múlik, addig valószínüleg nem.
A beszélgetésre persze bementem. Azzal kezdte, hogy ez a beszélgetés hosszabb lesz, mint az eddigiek és ha Kárpáti úrnak fájnak a hosszú beszélgetések, menjen ki nyugodtan, de akkor a továbbiakban nem vesz részt a produkcióban. Én ülve maradtam. Utána a többiekhez fordult és közölte, hogy egyre jobban megy az előadás, de sajnos még vannak közöttünk civilek, de hamarosan nem lesznek. Erre én háromszor átpörgettem a fejemen, hogy mit veszthetek, és kijöttem a beszélgetésről.
Úgy gondoltam akkor, hogy muszáj hangot adnom az értetlenségemnek, hogy miért van az, hogy az osztály minden lépéséről ő rendelkezik, hogy például belekényszerít minket egy olyan produkcióba, amiről pontosan nincs is kimondva hogy tulajdonképpen mi is. Iskolai feladat? - Jegyet nem kapunk érte. Színházi munka? - Gázsit se. Ismerkedés a kulisszákkal? - Arra van kitalálva az utolsó két év. És a személyét körülvevő rettegés miatt mindenki szemet húny e felett és úgy tesz, mintha minden rendben volna. Ráadásul a tanárúr nem előszőr megalázóan beszélt velem, mióta ide járok. Elkönyvelt egy kókler hülyének, akinek nincs helye a színházban.
Azt viszont nem kalkuláltam bele, hogy egy produkciót otthagyni nem színházi emberhez méltó lépés és a harmadikosokkal szemben nem szép gesztus.
Azért írtam ki, mert tanulságos történetnek tartom. Habár volt már rá példa, hogy tanulságos dolgok közlése a blogon bajba kevert valakit.
Nem volna szerencsés, ha a kiállítás színház helyett erről beszélgetnénk ezen az oldalon, de erről nem akartam új bejegyzést nyitni.

Szia Palkó,
eddig nem írtam, csak figyelemmel követtem a kezdeményezésedet - reméltem, hogy mihamarabb látnom lehet majd valamit, és akkor tudok reagálni. Nagyon pozitív, előremutató, etc. az ötlet, csak drukkolni tudok nektek. Babarczyról ezeket tudjuk - én könnyen ugatok, mert szerencsémre nem vagyok tanítványa. Szerintem fontos, hogy meg mertél szólalni, hogy hallattad a hangod, de még fontosabb az az ügy, amin te és a társaid dolgoztok - ha elkészül, abban benne lesz az az üzenet is, hogy köszönjük tanár úr, de mi azt többet nem, anélkül, hogy megalázó helyzetekbe kellene keveredned. Nagyon okosnak kell lenni. Nekem nem is biztos, hogy menne.

Palkó szépen kérlek...

Javítás: Rosszul fogalmaztam arról, hogy milyen hozzáállást tanusítunk a színházi dolog kapcsán. Nem húnyunk szemet, ahogy írtam. Mi sokat beszélünk erről, sőt a tanárok is. Azt hiszem nem sokan értik, hogy ez hogy illeszkedik a tanmenetünkbe. Bosszankodunk, röhögcsélünk egymás között, csak éppen a színház és a tanárúr felé nem közlünk, nem tettünk fel kérdéseket. (Nem mintha ebben a történetben ezt megtettem volna.) Olyanról is tudok, akinek sokat adott ez a munka. Nem szeretnék az osztály nevében írni, mert nem általános az én véleményem és megbántani se szeretnék senkit ezzel. Csak volt egy számomra ambivalensnek tűnő helyzet és ezt próbáltam megfogalmazni. Nem sikerült. A főnökről pedig annyit lehetne beszélgetni, hogy érdemes volna egy blogot készíteni, ami csak róla szól. Én nagyon sok minden miatt tisztelem őt. Még azután is felnéztem rá és ittam a szavait, miután rámakasztotta ezt a ,,kellemetlen tanítvány" szerepet. Talán most egy kicsit megelégeltem és haragos vagyok és egyenlőre kerülni fogom a társaságát, amennyiben megtehetem.

Bocs, hogy ilyen későn... Az alapfelvetéssel kapcsolatban: Palkó! azt írtad, hogy egy közösen készített, jelenidejű alkotói folyamat lesz. Ez minden előadásról elmondható. Meg kéne teremteni a lehetőségét, hogy egy (vagy sok), nézőkkel közösen létrehozott produktum képezhesse ennek tárgyát, ami például megmarad, akár egy festmény, de ami nem jöhetett volna soha létre, ha az emberek nem az adott, általatok élő eseményen vettek volna részt. Mindenesetre ne hagyjátok, hogy a parttalanságban szétfolyjon az a sok energia.
A kiállítás-jellegről eszembe jutott még egy kérdés, ami szerintem fontos, és eddig asszem nem került elő: időtartam, Eleje? Vége?
Tulajdonképpen érdekes lehetne úgy meghirdetni, mint egy valódi kiállítást. A tárlat megnyílik ekkor és ekkor, a továbbiakban a résztvevők tartsák életben.
Az óriáskivetítő természetesen vicc volt, de nem volna hülyeség szerintem bevonni – ha megoldható – a jelen akcióról szóló jelen filmvetítést.
Az osztályt megpróbálom beizzítani. Bennem megmozgatott valamit, és sajnálom, hogy aktívabban nem lehetek részese. Valóban nagy dolgokat indíthat be: egyrészt valóban állandóan fel kell rázni az embereket (nem csak Kaposváron), másrészt, a forma lehetőségeit - mint azt mondtad - talán valamelyik néző fedezi fel igazán. Hiába nem új egy műfaj, ha egyszer nem művelik. Mindig kell, hogy valakinek legyen ereje és fantáziája. Most például Nektek!

Palkó a munkafolyamatot jól foglalja össze. Ő maga azonban nem vesz részt előadóként; ez nem is baj, mert így jobban kézben tartja a dolgokat. De szükség van arra, úgy érzem, hogy bizonyos élményeket, kérdéseket stb. leírjunk, amik a jelenetek előadása közben történnek velünk. Általában, ami kívülről jó, az belülről is jó. Másrészt azonban: a munka résztvevőjeként szembesültem egy érdekességgel: amikor egymás jeleneteit néztük, mindenképp igényeltük a rendszer érthetőségét; egy egyszerű, de jó ötlet gyakran élvezhetőbb volt, mint más, bonyolultabb jelenetek. Mégis, ez az előadó számára nem kihívás, vagy elég hozzá némi fegyelem. Fegyelem+jó ötlet jó jelenetet szült. Kihívás alatt azt értem, amikor nem előre megkonstruált, egyszerű dolgot viszel pontosan végbe, hanem lehetőséget, teret hagysz improvizációra magadban, tehát nem fojtod el az irracionális megnyilvánulását; irracionális, amennyiben nem kapcsolódik a látszólagos rendszerbe, de valahogy mégsem lila köd, mert pontos, egyértelmű kifejezése valaminek. Amiről beszélek, ha megvalósul (volt már rá pár példa, a Halászpéterest ide sorolnám; az enyéim sosem tartottak ki végig, gyakran átestek a ló túloldalára, a rendszer széthullásába), szóval, ha megvalósul, a néző számára is nagyon élvezhető lesz, az előadó számára viszont sokkal nagyobb kaland és határfeszegetés, mint egy jó ötlet fegyelmezett megvalósítása.

Martinra reagálva: Az a közösen készített jelenidejű alkotói folyamat, amit korábban írtam, azt jelentette, hogy közösen rajzosokkal, fotósokkal, látványosokkal és még egyéb érdeklődőkkel birtokba vesszük a teret és mindenki dolgozik valamin ott és akkor. Mondjuk lehet, hogy egy rajzos csak a nézőket rajzolja. Pl azt a formát találja ki, hogy amíg egy néző néz egy színészt, addig titokban lerajzolja őt. Aztán az volna a szép, ha ezeket viszontlátnák késöbb a nézők. A színészek részéről persze a munka mindig jelenidejű. De hogy tud hasonló jelenidejűségre törekedni egy képzőművész? Mondjuk egy látványtervező magára kötözött zseblámpákkal világítja meg a teret, stb.
Igen, lesz eleje és vége. Sőt talán nagyon konkrétan. Ajtót nyitok és onnantól akár időnként be is mondom a hangosbemondóba, hogy mennyi idő van még hátra. A végét meg szintén bemondom. De ez még lehet, hogy változik. Egyébként azt hiszem, hogy két része lesz az előadásnak. A kiállítás utána a második rész egy megszokott színházi térben folyna. Különálló történetek lesznek. Pl az egy oldalas drámák, amiket megpróbálunk (nem foggal körömmel) valamire felfűzni. De az lenne az érdekes, ha a kiállítás rész meg tudna nyitogatni olyan dolgokat az agyban, hogy a néző elrugaszkodottabban nézze a második részt, kevesebb elvárással, előítélettel, mint máskor, amikor beül egy nézőtérre. És annak volna értelme, ha a második rész még tovább nyitogatná az agyakat. Hogy nem kell ahhoz egy elrugaszkodott forma (pl. kiállítás), hogy a nézők fantáziáját megmozgassuk. Példák arra, hogy hogyan lehet összekötni egymással a két részt: Mondjuk a néző a sötét nézőtéren ülve egyszercsak meglát egy videófelvételt, amiben ő maga szerepel. Vagy problémákat vet fel az első rész, amiket még tovább boncolgat a másik. Aztán még az is érderkel, hogy hogyan lehet a képzőművész alkotókat bevonni a második, sokkal kötöttebb részbe.
Porogira reagálva: Résztvevők! Írjatok! Írjatok! Akár egy-egy jelenetetek kapcsán, akár általánosan, hogy mi érdekel titeket a cuccban. Kritikákat egymásról. Sőt, akár egy oldalas drámákat is fel lehet rakni ide.

Palkó!
elfelejtettem hogy ugye a drámáknál minden szerzői instrukciótól mentesnek kell lennünk?

nah jól fogalmaztam...:D

Igen. Legyetek mentesek. Lehet instrukció helyett a dikcióba írni valamit, ami pótolja. Ez a cselesebb megoldás, az író számára bonyolultabb, viszont a mi dolgunkat megkönnyíti. De az is járható, hogy egyszerűen kihagyod az instrukciót. Ez azért lehet érdekes, mert ezzel nagy elemzési feladat elé állíthatsz minket. Ugyanis az nem túl jó, ha majd felolvasáskor magyarázzuk egymásnak, hogy itt mire gondoltunk, mi történik a drámában. Majd kiderül, mennyire fogjuk megérteni, amit akartak az írók.

na igen, de mi van akkor ha direkte olyan drámát írok, mint például a felvételin használt szövegek, hogy mentes mindenféle instrukciótól, és emiatt nem konkrét, és pont emiatt lehet rengeteg konkrét szituációba belehelyezni...

Ha a melónál nagy szabadságot ad a szöveg, az csak jó.

Csak annyi, hogy olvasom ám én is ezt, be van vonódva a fotó szak. De azért majd beszéljünk erről előben is.

csáó, egy hete átküldtem Palkónak egy egyoldalast, amit a projekt számára írtam. Megkaptátok? Vagy csak azért nem kaptam semmi reakciót, mert nem jutott el?

Tudjátok, mit? Bemásolom, ne ezen múljon. Remélem tudtok vele mit kezdeni:

Fair Play

Csia Szanbo: Hogy érzed magad?
Du Li: Félek. De nem magam miatt. Apámra gondolok. Fél éve lefoglalta a helyeket. Az utolsó lélegzetvétel alatt mindig úgy érzem, mintha kigyulladna a papír közepe, de nem általam, hanem az ő szeme által.
Csia Szanbo: Értem, mire gondolsz. Én mindig Xian büszkeségét akartam kivívni. Kiskorunktól kiemelkedett közülünk. Mintha nem is ember lett volna. Azt hiszem anyám sosem fogadta el, hogy belépett a rendbe.
Du Li: Sajnálom, hogy már nem tudtam vele találkozni... De tulajdonképpen mi történt vele?
Csia Szanbo: Ezt most hagyjuk. Próbálj minden erőddel a feladatra összpontosítani!
Du Li: Nem lehet elmondani, mennyire túl lennék már rajta. Szeretném, ha végre ketten lehetnénk Szanbo.
Csia Szanbo: Tartom a szavam. Amint lehet, elutazunk, ahogy megbeszéltük. Már ha kapunk papírokat. De ehhez hoznod kell a selejtezőn nyújtott teljesítményedet.
Du Li: Ne aggódj, nagyon jó formában vagyok. Soha ilyen koncentrált edzéstervet nem állítottál még össze nekem. Ugye tudod, hogy ha te nem lennél, akkor én se jutottam volna ki ide?
Csia Szanbo: Ezt tartogasd a nyilatkozatok idejére... Enélkül is tudod, Li, hogy büszke vagyok rád. És egyébként kijutottál volna. A pekingi főügyész lánya...
Du Li: Ezt most hagyd abba. Nem jó vicc. Elegem van belőle, hogy ezzel basztatsz.
Csia Szanbo: Jó, bocs.
Du Li: Mostanában inkább megnehezíti az életünket apám pozíciója. Március óta mindig neki kell tartani a hátát, mikor a katonák felelősségre vonását követelik. Múltkor is a házunk előtt tüntettek, mikor szabadon engedett néhány szerencsétlent, akik csak parancsot teljesítettek. Tudod, a zavargások alatt, márciusban.
Csia Szanbo: Melyikben?
Du Li: A lhászaiban.
Csia Szanbo: Lhászában? Zavargás? Az egy előre bejelentett tüntetés volt.
Du Li: Dehogy. Önjelölt, unatkozó, mitugrász kis csuhás-forradalmárok csinálták a balhét. A katonáknak köszönhetjük, hogy nem fajult el jobban az ügy.
Csia Szanbo: Ezt hogy érted? Mégis közéjük lőttek? A híradás azt mondta, hogy a radikális tüntetők voltak!
Du Li: Nem lehetsz te is ennyire naív. Szerinted egymást lövöldözik a papok? Ezért nem szokás elvenni a játékok rendezési jogát. Mi baj? Rosszul vagy?
Csia Szanbo: Nem. Semmi.
Wong: Szanbo, kész van a lány? Hihetetlen mi van a városban. Alig értem ide, teljesen be van dugulva az Árpád utca. Már most több ezren vannak a stadionnál. Pillanat...
Csia Szanbo: Indulnod kell.
Du Li: Ugye ott leszel mögöttem? Biztos, hogy jól vagy?
Csia Szanbo: Persze. Ne felejtsd, „ha belül győzöl, győztes vagy”! Várj, igyál egy kicsit.
Du Li: Mi ez?
Csia Szanbo: Segít koncentrálni, bízzál bennem.
Wong: Most hívtak. Ukrajna 7,5; 8,2; Magyarország 7,2; 8,2; Chile 6,7; 8,1. Jók vagyunk! Mi jövünk!
Du Li: Szeretlek Szanbo.
Csia Szanbo: Menj csak, mindjárt megyek utánad.
Wong: Nagyon izgul? Remélem, végre megkapja, amire vágyik. Nagyon megérdemelné.
Csia Szanbo: Wong! Hívd fel az anti-doppingosokat.
Wong: Miért?
Csia Szanbo: Ellenőrzést kérünk.
Wong: De kire?
Csia Szanbo: Li-re. Van, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Kár azért a sok munkáért.

Köszönjük a darabot. Így első és második olvasásra izgalmasnak tűnik. Majd felolvassuk a legközelebbi találkozáson és beszélgetünk róla. Fogunk vele dolgozni az biztos.
Most az a baj, hogy főpróbahetünk van és mindenki be van sózva. Nem tudom, mikor lehet legközelebb melózni. Talán sikerül holnapra összehozni. Majd adok hírt. Nekünk 9-én lesz vizsgánk és 10-én a nyilvános előadás. Koldusopera dalokra készített etűdök. Talán lesz köztük egészen fantázia dús is. Még esetleg ajánlani is tudom. Az utána lévő héten viszont szinte biztos, hogy szünetünk lesz. Ennek az utolsó napjain, tehát 17-e csütörtöktől 20-a vasárnapig lenyomunk egy intenzív határátkelő próbát. Ez még nem a főpróbaidőszak lesz szerintem, de az utána lévő hétvégén már összeraknánk az anyagot és azután megtartanánk az előadást. Nehéz ezt biztosan állítani, mert az eredeti tervekhez képest is komolyan csúszik a dolog. Semmit nem tudok garantálni.

Felhívás: Jó volna, ha jeleznék a blogon azok a nem kaposváriak, akik részt szeretnének venni a határátkelésben. Így módotok lenne arra, hogy megtaláljátok egymást, összeálljatok és el tudjatok kezdeni agyalni és melózni. Lehet megoldást keresni az eddig kiosztott feladatokra, vagy akár egészen új dolgokon gondolkozni. Mi van, ha kialakítotok egy budapesti küldöttséget, akik színházi formában képviseltetik magukat a Kaposvári határátkelőn? Összeállhattok több kisebb csapatban. Tudom, hogy a Tarr Feri gondolkozik a dologban. Asszem Pesta öcsém is. Gondolom Martin is. Pl ezek a rendezőagyú emberek nyugodtan összehozhatnak kisebb csapatokat, akikkel csinálnak ügyeket, és egymásnak megmutatják, beszélhetnek róla. Próbáljatok önműködni. Aztán az április 11-12-ei hétvégén összejöhetünk Budapesten és egyeztetünk. Kitalálunk valami haditervet.

Összegzés a tervekről:
-Április 11-12: Egyeztetés a budapesti érdeklődőkkel Budapesten. (Pontosítjuk majd az időpontot.)
-Április 17-20 (esetleg 21. késő délutántól): Intenzív próbaidőszak. Lehetőleg a nem kaposváriakkal együtt.
-Április 25-27: Főpróbanapok, amikor összeállítjuk a kiállítás pontos anyagát.
-Május 2.: Előadás. Lehet, hogy az előtte vagy az utána lévő nap is lenne előadás. Ezt megdumáljuk.

Akkor megpróbálunk jövő hétre összehozni valamit. Legalább agyban. Én pénteken úgyis találkozom Pistivel, akkor megbeszélünk valamit, arról beszámolunk majd itt és ha nem reménytelen akár egy találkozót is csinálhatnánk jövő hét elejére. Csak ehhez tényleg jó lenne tudni, hányan érdekeltek ebben. Mert, ha Martin van még harmadikként és más senki, akkor megszervezzük blogon kívül, telefonikusan.

engem is érdekelne, abszolúte
csak az a gond, hogy májusban nem vagyok, tehát abban a fázisban nem tudnék részt venni, de attól még szívesen beszállok az ötletelésbe - ha már drámát nem sikerült összehoznom

ja, meg amúgy is

Nálam detto mint Petinél - azzal a kitétellel, hogy szívesebben nézném most az eseményeket. Arra gondoltam, hogy április utolsó napján lemegyek, ha addig lesz valami, ami látható - mert a május 2-i előadás napján már nem tudok ott lenni.

sziasztok,
én is szívesen találkoznék már Veletek, de június közepéig meló van. Ezzel nem mentek sokra, csak akartam, hogy tudjátok...
Hajrá

És jó lenne nektek 12. szombaton egy találkozó velem, amikor dumálhatnánk? Azt tudom, hogy a Rainer Nóri is beszállna (a Pisti ismeri). A zenészcimborákkal is dumáltam már róla (Pl. Csente - a Pisti szintén ismeri), a Lócinak is mondtam (Pisti...). De szóljatok nyugodtan régi embereiteknek akár, mint ahogy én is. Talán izgalmas, ha összejönnek olyanok, akik nem ismerik egymást. Az is lehet, hogy ez már sok. A komáromi táborba elvileg csak főiskolások jöhettek. De biztos vannak olyan izgalmasan gondolkodó - akár nem színházzal foglalkozó - barátaink még, akiket beindítana egy ilyen féle színházi munka.

Ja bocs! Pisti! A Kálmán Mao-t nagyon érdekelte a dolog. Dumáljatok össze, mert a video használata sok mindent elindíthat. Akár lehetne, hogy a Budapestiek valahogy a videotechnika köré építenék a részvételüket a Kaposvári határátkelőn. Itt nem arra gondolok, hogy az előadáson ne vegyetek részt élőben, de adhat új lehetőségeket. Pl a Marci és a Peti is tudna benne dolgozni. Gondolkodjatok ezen. Nekem most beindította az agyam. Erre még visszatérünk.

Egyébként mi is fogunk videókat készíteni a próbafolyamat alatt. Valami olyanra gondolok, hogy egy előre elkészített forgatási koncepciót élőben néznek végig a nézők. Mondjuk van 15 percük a csapatoknak és a forgatás szervezettségétől függ a film elkészülése. Ugyanakkor nézők is vannak a forgatáson, akiket akár be lehet vonni a filmbe, vagy az is érdekes, ha a film nem is tudna elkészülni nézők nélkül. Ilyeneken ti is gondolkozhatnátok, mert ez egy jó ürügy ismeretlen emberek egymással való első találkozására. Szerintem bele kéne ugrani a közepébe. Persze nem feltétlenül filmkészítéssel. Jó lenne elkerülni a Pesti munkában a túlzott esztétizálást. Az a tapasztalatom, hogy nem nagyon lehet színházelméleti kérdésekről beszélni, ha nincsen mögötte valami konkrét anyag, ami kapcsán példákat tudunk felhozni. Nem biztos, hogy igazam van, de itt például, amikor elkezdtük a munkát két hét azzal ment el, hogy ültünk a teremben és beszélgettünk arról, hogy mit kéne csinálni. Nem ért semmit. A rákövetkező héten kiadtam az első feladatot és az arra készült etűdök alapján végre megfogalmazódtak azok a valós kérdések, amiken már el tudtunk indulni.

Abban maradtunk, hogy szerdán találkozunk fél hétkor, mert Pisti-Kornél-Dani akkortájt végeznek a Főiskolán. Éppen ezért javaslom helyszínül a Bródy Café-t (Bródy Sándor és Vas utca találkozásánál), mert az közel van; minél hamarabb kezdhetünk. Ha valakinek mégis van javaslata nyugodtabb helyre, írja bátran. Én nem annyira ismerem azt a környéket. És készüljön előre mindenki ötletekkel, mert ha helyben akarjuk az egészet kitalálni, akkor félő, hogy sokra nem megyünk.
Na, akkor ott találkozunk!

Szuper. És velem mikor találkozzunk? Én csütörtökön megyek fel a színművészetire. Akár aznap is lehet, de szombaton vagy vasárnap is. Most nagyon ritkán vagyok internetközelben, ezért hívjatok, ha van ötletetek időponttal kapcsolatban. 06-20-256-0201. De ha a rendezőszakosok bent lesznek az iskolában csütörtökön, ott is kommunikálhatunk.

szia palkó.megkaptam az emailedet, felhívom a pistit a találkozóval kapcsolatban.én főleg arra pörögtem rá, h milyen a megérkezés egy ilyen elvetemült helyre, nem kell úgy tenni, mintha ez természetes volna.érdekes.
julis berlinben, szólok neki amint hazajön.

szeva palkó!
holnap sajnos biztosan nem jó, de csütörtök estétől nagyjából ráérek, még majd hívlak mindenképp, hogysmint legyen, csokoládé

Ott leszek a Brodyban. Talán az osztálytársaim is. Dani Berlinben.

Mi megyünk Bródyba Sárival, Nórival. A csütörtök nekem nem jó, inkább a hétvége, de ha valamiben maradunk ma, azt egy-két ember is képviselheti...

Ha valaki szeretne betársulni, akkor a következő találkozó 12-én, szombaton este 10-kor az Astorián a Burger King előtt.
Én ezzel jelzem is egyben, hogy nem biztos, hogy ott tudok lenni sajnos.

Tegnap voltunk a Keretben néhány budapestivel beszélgetni a dologról. Összegezni kellett, hogy miről is szól a határátkelő, mert a múltkori találkozójukon minden ötletük kapcsán abba a problémába ütköztek, hogy akkor ez bele illik-e a kiállításba. Az jó volt, hogy számomra is kiderült, hogy tulajdonképpen szinte minden bele illik, csak lehet, hogy az ötleten egy-kettőt csavarni kell ennek érdekében. Természetesen a budapestiek kapcsán olyan irányok felé terelődik a téma, hogy a távolság áthidalása, vagy az érdeklődő idegenek csoportja kaposváron, stb. Kértem a tegnap jelenlévőket, hogy írják fel az ötleteiket a blogra. Minden budapestinek mondom, hogy az ötletekhez lehet kapcsolódni és nyugodtan lehet új ötletet feldobni a blogon.

Persze, van időpontváltozás. Az oka többek között az, hogy nem érek rá jövő hétvégén. Az egész múltkori időpontösszegzésem csúszik egy hetet. Az ápr. 25-27-ei hétvégével kezdődik az intenzív hétvégék időszaka a következő hétvégével zárul és természetesen így az előadás is csúszik egy hetet. Viszont a hétfői és pénteki alkalmak újra beindulnak. Hétfőn a Bíborsziget után a szöveges gyakorlatot nézzük, utána a jelzős fogalmakkal kapcsolatos feladatot. Hozzatok új drámát, ha van. Pénteken már ráfekszünk azokra. Addig még lehet alakítani a szövegeken. Mindenki, aki tudja, rakja fel a blogra a sajátját.

Én a címből indultam ki, ami a legelső biztos pontnak tűnt. Határátkelő. Na jó, de milyen határt kéne átlépni? És bennem erre két válasz született: a színház kereteinek illetve a kapsovári létnek a határait.
Úgyhogy az én ötletem egy videós megoldás irányába mozdult, ahol a budapestiek az előadáshoz szervesen kapcsolódó, de előre felvett és a helyszínen bejátszódó felvételeken keresztül vesznek részt. Tehát pl. egy párbeszéd zajlik le egy élő színész és egy bejátszott arckép között. Vagy a különböző kivetítőkön látszódó arcok eleinte egymással tűnnek kapcsolatot teremteni, de a kiállítás haladtával belefolynak az eseményekbe és megmutatnak olyan dolgokat, amik kitágítják a kiállítás terét és ezzel kapcsolatot teremtenek két tér (Budapest és Kaposvár vagy akár kinnt és bennt között), de egyben két művészeti ág között is. tehát pl. szó esik arról, hogy vajon éppen mi történhet most itt és itt és egyszercsak az ténylegesen megjelenik a háttérben. És arról beszélgettünk szerdán, hogy semmi akadálya nincs további művészeti ágakat bevonni. Tehát pl. zenével összekapcsolva dinamizálni az eseményeket, ritmust adni nekik. Szerintem ez egy igazi határátlépés így.
Ha gondoljátok szívesen leírom, hogy adott esetben hogy képzelnék el egy ilyen jellegű, konkrét eseménysort és szívesen közzé is tezsem itt, de ha más irányba mozdul mégis a dolog, akkor feleslegesen nem strapálnám magam.

Feri. Szerintem bátran írj, mert jó iránynak tűnik, amit itt írtál. Mi a budapesti találkozón pont a Budapest-Kaposvár határának lerombolásáról beszélgettünk. Élő közvetítés webkamera segítségével, amint utazik le Kaposvárra és esetleg még azzal is meg lehet spékelni a dolgot, hogy a néző netalántán feladatokkal bombázza ezt a vonattal, busszal, esetleg stopposként utazó kollégánkat. Aztán megérkezik és nagy az öröm, de a kiállításnak már vége van. Vagy felvesszük előre az utazást és különböző eszközökkel elhitetjük, hogy jelenidőben történik az utazás és a legváratlanabb pillanatban megjelenik az illető. Ezen még bőven lehet tágítani.
Aztán, ha mindenképp átfűzzük az előadást a kaposvári legendákkal (ufo-k leszállása, feketelyuk, stb.), akkor ezekről nyugodtan lehet utcai riportokat készíteni, akár más városokban is. Érdekes lehet, ha valaki elkezdi fejtegetni, hogy mit tud a kaposvári olimpiáról.
Témát váltok: A tegnapi találkozón a kétszavas fogalmakkal foglalkoztunk (plátói szerelem, vasfegyelem, okafogyott együttlét, görcsös ragaszkodás). A feladat az volt, hogy formákon keresztül próbáljunk ezekkel foglalkozni. Vonatkoztathatóak voltak a nézőre is akár (ezzel élt a vasfegyelmes és a görcsös ragaszkodás csoport), lehetett az is, hogy a jelenetnek csak egy részében jelenik meg a fogalom, stb.
A plátói szerelemmel foglalkozók egy szerelmi háromszögre építették a jelenetüket. A térrel játszottak. Mikor ki hol van és kit figyel hármuk közül. Nagyon szép volt a látványuk, koncentrált színészi jelenlét volt, de szerintem nagyon egy gesztust vitt végig és ezért a végére kicsit unalmas lett. Jó lett volna, ha kifejtenek olyan dolgokat ebből a szemét állapotból, amik nem egészen kézenfekvőek, ha jobban játszottak volna az idővel (volt egy rész, amíg órával mérték, hogy fél percenként ki kit néz), ha behúztak volna minket a csőbe. Mi van, ha beteljesül a szerelem, de igazából nem is. Ha feloldották volna a feszültséget, késöbb nagyobb feszültséget teremthettek volna.
A vasfegyelem jelenet érdekesen indult. Bizonyos nézői habitusokat meghatároztak. Ne legyen keresztbe a lábunk, ne malmozzunk az ujjainkkal, valakivel kiköptették a rágóját valakit fel is állítottak a székéről (ami pont egy fantáziadúsabb elvárás volt, jó lett volna, ha több ilyen van. Mondjuk nézze valaki fekve, valaki ugrálva, valakit megkínálnak egy rágóval, stb.). Az volt itt a kellemetlen, hogy hozzánkértek, már-már agresszíven. Ennek más formát kellett volna találni, mert a civil nézővel nem tehették volna meg. Aztán, miután ezt elintézték, elkezdtek építeni bútorokból egy építményt, feszült, koncentrált figyelemmel. Épp, mikor egy nagyon magas pontra helyeztek volna fel egy kisasztalt, aminek egy labilis pontján el volt helyezve egy kanál (érdekelt, hogyan fogják megcsinálni), megcsörrent egy telefon. Akár hiszitek, akár nem, nem volt belekomponálva a jelenetbe. Ekkor az alkotók egyhangúan, szigorúan, ellentmondást nem tűrő hangon közölték, hogy vége a jelenetnek. Tényleg vége lett. Jól jött ki, de mi lett volna, ha nem csörög a telefon?
Az okafogyott együttlét csapat kiállt elénk és megkérdezték, kinek van egy doboz gyufája. Nem volt senkinek. Kimentek a takarásba, majd visszajöttek egy doboz gyufával. Sorban gyújtották egymás után, lassan a dobozban lévő négy szál gyufát (vagy talán csak hármat és az utolsót már nem, lehet és akkor elgondolkodtató a dolog), minden gyufa után örültek egy kicsit, majd miután elfogytak, visszamentek a takarásba és ezzel vége volt a jelenetnek. Azt sajnáltam, hogy a magától értődő, működő formán nem csavartak semmit, azon kívül, hogy megkérdezték, van-e gyufánk. Ha lett volna, akkor asszem még egy tasaknyival tovább ment volna a jelenet és elhasználták volna valamelyikőnk tüzét. Lehet, hogy a témájuk túlságosan magáért beszélt, de szerintem lett volna még ebben az ügyben nyersanyag, amit simán ki lehetett volna bontani.
A görcsös ragaszkodás csapat egy szuper hangulatot rakott elénk. A térben állt egy alsógatyás ember pólóban háttal nekünk, egy úszógumiszerű dologgal a nyakában, cigarettát szívva. A zongorán a boci boci tarkát játszotta a muzsikus. Az úszógumissal szemben széksor, amire autómatikusan leültünk. A zongorista ekkor egy magas hangot ütött veszettül és a csapat harmadik tagja azzal foglalatoskodik, hogy álljunk fel a székről. Felállunk, újra indul a bocibocitarka egyszercsak hozzáüt egy mély hangot a zongorista, a harmadik emberük leül egy nézőtéri székre. Mi is. Magas hang, felállítás, bociboci, mély hang, magas hang, felállítás, bociboci, stb. Aztán amikor mindenki egyszerre tudott leülni a székre a zongorista is mellénk ült, az úszógumis megfordult, meghajolt, taps. Bírtam. Talán azzal lett volna érdekes többet foglalkozni, hogy a fizikai kontaktussal működő nézőfelállítást mivel lehet még pótolni. Ezen kívül a produkció megszegte a Kaposvári határátkelőnek egy nehezen betartható alapszabályát, miszerint nem lehet már megírott dolgokat használni. Simán tudtak volna írni egy - a bocibocinál - sokkal gügyébb dallamot, ami ugyanezt a célt szolgálja. Ha lesz előadás, lehet, hogy ezt láthatják még a nézők.

Holnap lesz újabb találkozó. A résztvevő színészeknek egy (akár történetként működő) kapcsolathálót kell létrehozniuk a lépcsőházunkban. Holnapig mindenki egyénileg törheti a fejét, hogy mit csinálna szívesen. Én egyre fontosabbnak tartom, hogy ne csak erőteljesen működő szabályrendszereket hozzunk létre, hanem a színházhoz közelítve foglalkozzunk erősebb érzelmekkel, viszonyokkal, emberi dolgokkal. De továbbra is fontos, hogy ezeknek formákat adjunk és ne az iskolában tanult átéljük és akkor a néző is kap valamit elmélet alapján dolgozzunk. Ez számomra komoly kísérlet. Van néhány emlékezetes alakítás, amiben a színész mély érzelmekkel dolgozott és olyan formákkal társította a belső átélést, ami megsegítette a közlést a néző felé és gondolkodásra, asszociációra késztetett. Ilyen volt a Mucsi féle Philoktétész, és a Fullajtár féle Médea. Szóval: Remélem a résztvevők holnap egyéni ötletekkel érkeznek. Valami cselekvés, érzelem, viszony kapcsán kéne ötleteket hozniuk. Két óránk lesz arra, hogy az összes jelenlévő ötletéből létrehozzunk egy rendszert. Jó lenne, ha emberek között folyó viszonyokból egy bonyolult hálót tudnánk összerakni, de az se baj, ha kicsit más felé menne a dolog. Az is lehet, hogy sok egymás mellett futó, de egymástól független kisebb történet zajlol. Miután megcsináltuk ezt, következik a kísérlet. Néhány fotós fogja ellepni a lépcsőházat és megpróbálják fölgombolyítani az általunk létrehozott hálót, úgy, hogy saját koncepciójuk szerint önálló alkotást készítsenek, a saját gondolataikat is hozzáfűzve. Az volna a tuti, ha krimiszerűen nagy feladatot adnánk a fotósoknak, de az se ejtene kétségbe, ha alapot adnánk a saját alkotásaikhoz (fotósorozatokat kell készíteniük). Biztos vannak a csapatunkban számítógépes szakemberek, de azért a biztonság kedvéért örülnék, ha valaki leírná, hogy hogyan kell ilyen cuccokat (vetített fotósorozatokat) felrakni a blogra.

A szar az, hogy nem biztos, hogy az új előadásidőpont működik. Valószínűleg visszatérünk egy 2-ához közeli időpontra. De lehet, hogy az általam álmodott végleges formáját nem tudjuk bemutatni még. Lehet, hogy csak munkabemutatót tudunk csinálni.

Leírom, hogy így első nekifutásra, milyen jelenetet vizionálok egy ilyen ötletre.
A nézők megérkeznek a térbe. A falak mentén kivetítőkön arcok (premier plánban) látszódnak. Videóról vannak bejátszva. Ezek az arcok nézelődnek, szemmel kommunikálnak egymással, de nem szólalnak meg. Akár át is mehetnek egymás vásznaiba. Tehát kisétál az egyik és a valós, azaz a vásznak közti távolságnak megfelelő átsétálási idő alatt bukkan fel a másik vásznában. De akár lehet is poénkodni ezzel, hogy elindul és jóval később érkezik meg, mondjuk csuromvizesen. Nem lehet tudni, mi történt vele a két vászon közötti láthatatlan világban. Ezeknek a vándorlásoknak a ritmusát, dinamikáját össze lehet kapcsolni valamilyen zenével. Tehát pl. megy egy karakteres zene és egy jellegzetes pontjánál minden arc átvándorol vagy csak egyszerűen egy másik vásznon tűnik fel. A lényeg, hogy amikor megérkeznek a nézők, akkor ne tudják eldönteni, hogy ez előre fel van-e véve vagy pedig tényleg létezik egyfajta interakció a történések és a vásznak között. Tehát pl. ezek a vásznon lévő arcok elkezdik méregetni a nézőket, szemmel felhívják egymás figyelmét az egyik nézőre, akinek furcsa a ruhája. És ezzel tulajdonképpen már el is kezdődött maga a színház. Tehát én mindenképp elvetném az 'akkor tessék!' típusú kezdést. Átfolyatnám a valóságot az előadás valóságába ilyenformán.
Az ezutáni részről nehezebben tudok írni, mivel nem tudom pontosan, milyen jelenetek vagy ötletek vannak ide szánva.De a vásznaknak illetve a rajta lévő arcoknak lehetne egy ilyen mindenható szerepe. Tehát pl. háttérképként megjelenítik a szükséges díszletet. Mondjuk, ha a vásznat egy ajtó elé feszítítek ki és annak valami rugalmasabb anyaga van, középen egy függőleges hasítékkal, akkor meg lehet azt csinálni, hogy rávetítetek egy hosszú folyósot, ami a végtelenbe fut. Egyszercsak elkezd futni egy alak a végéről és amikor a kamerába futna bele, akkor kiugrik a vászonból (a Pesti Színház használt hasonló trükköt a Picasso kalandjai-ban). Vagy, amit ti írtatok, hogy bejátszani a vonaton utazó budapesti delegációt, akik aztán tényleg megjelennek. Vagy: ha már Kaposvár a világ közepe, különböző helyszíni tudosításokat bejátszani a vásznakon ufókról, fekete lyukakról, stb. Pl. a mesterségterem feket lyuk ötletét megcsinálni úgy, hogy valakit beszippant, azaz eltűnik és egyszercsak felbukkan a vásznak világában. És onnan próbál kapcsolatot teremteni a valós világgal. A tér határainak egy olyanfajta kitágítása ez, ami baromi izgalmas és amivel rohadt sokat lehet játszani. Talán az is érdekes lenne, hogy a kiállítás végén a kivetítőn megjelenik az, ami tényleg a kivetítő mögött van és a vásznat összecsukva, a két tér eggyé válna.
Mindenesetre az elején, tehát, amikor a nézők bejönnek, az lenne az érdekes, ha ezeken a vásznakon már menne egy történés. Akár csak az, hogy ezek az arcok szemeznek egymással. Hogy, hogyan lehet megoldani? Szerintem lehet akár blöffölni is. Tehát tudva előre az előadás terét, úgy venni fel előre a dolgokat, hogy az a későbbi vásznak helyén stimmeljen. De egy másik megoldás lehet, ha a vásznakon lévő történések is élők. És akkor az arcokat vevő kamerák vannak a projektorokra kötve. Ekkor könnyebb az interakció is. Tehát így pl. meg lehet csinálni, amit korábban írtam, hogy egy élő színész beszélgessen a vászonnal.
Talán ez az alapelképzelést felvázolja így

Komoly az ötlet. Mi tegnap használtunk először vásznat és érdekes volt. Nagyon sok lehetőséget tartogat magában. Nekünk két és fél óránk volt ezért keveset aknáztunk ki ezekből. Egy gesztusra használtuk fel. Ezt majd láthatjátok, mert készült egy komoly média anyag a tegnapi határátkelésről. Én nagyon szerettem a munkát. Először alakult át a lépcsőház úgy, hogy nem a mi kis mindennapi terünket láttam, hanem egy valamilyen teret, ahol láthatóan munka folyik. Hatalmas rumli volt, fotósok, látványtervezők és színészek lepték el a teret és alkottak együtt és külön-külön. Örülök, hogy ennek lesz valamiféle szerkesztett, megörökített formája. Hamarosan remélem látható lesz.

Most hétvége! Péntek este nyolctól vasárnap hajnali egyig. Mindenki, aki részt akar benne venni, jöjjön el Kaposvárra. Nem muszáj részt venni egész hétvégén, de nyilván nehezebb bekapcsolódni a munkába vasárnap este. Szerintem este vagy éjjel, vagy hétfő este (ami gondolom a budapestieknek kellemetlenebb időpont) tartanánk egy munkabemutatót. Én elkezdtem attól parázni, hogy nem tudunk normális előadásidőpontot szervezni, ezért azt gondoltam (vitakérdésnek szánom), hogy minden műhelymunkánk után tarthatnánk egy munkabemutatót még aznap este. Nem tudom, milyen közönséggárdát tudunk így összehozni, de akár egészen extrém helyzetbe is tudjuk hozni magunkat és a közönséget. Persze egy hétvégi munka után komolyabb, egy esti együttlét után kevésbé komolyabb munkabemutatót tudunk létrehozni. Viszont nagyon érdekes, hogy minden munkának van egy olyan tétje, hogy igazi közönségünk lesz. Tehát ezt azért is írom, mert a most hétvégit egy ilyennel zárjuk. Ha van ötletetek, mikor legyen, írjatok. Én örülnék a hétfő estének, mert annál több időnk van, de lehet egy vasárnap tízes időpont, utána beszélgetés, iddogálás, ilyesmi.

Ja! Feri. Van egy látványtervező srác, akit ugyancsak foglalkoztat a kivetítő. Fogom neki mondani, hogy olvassa el az írásodat és ha tudsz jönni hétvégén, összedolgozhattok. Ez egyébként úgy fog kinézni, hogy ismerkedés nélkül belevágnak az emberek a munkába. Én biztos sokat fogok fontoskodni majd, de vállalom, hogy ezért idegesítő leszek. Írjatok, hogy jöttök-e!

Sajnos csak röviden tudok most írni, de a lényeg, hogy nem tudok menni, mert mi is próbálunk szombaton. Téynleg sajnos. De majd akkor válaszolok meg írok mindenre bővebben, lehetőleg konstruktívat

na csáó. Tényleg szar, hogy nem lesz csúszás, mert ezen a hétvégén én nem tudok lemenni (talán a lányok - Zita, Sári, Nóri igen, majd rákérdezek), és a május 2 ugye alapból is kérdéses volt, úgyhogy lehet, hogy kimaradok. Azért leírom, hogy hova jutott el az, amit a bródyban, később a keretben az ötletem alapján kitaláltunk.
A lényege, hogy a felvételi mizéria frusztrációiból kiindulva (ami most is, és mindig téma mindkét városban) különböző helyeken "zenegépeket" helyezünk el a térben, amik önmagukban, egymáshoz képest is és az egészben is funkciót látnak el. Kis standot is lehet nekik állítani, fölötte szöveg: Zsófi 21 éves, 2006 második rosta, 2007 első rosta 2008 ...
A jelenetek alapjául szolgáló szövegekhez kapcsolódna az általuk írt repertoár (a monológ valamelyik választott egyoldalas egyik szereplője szájából hangzik, egy vers és egy dal is a szöveg szellemiségét, a mítosz hátterét stb. tükrözné) - ezeket darálják kitartóan a zenegépek. A nézők választhatnak a repertoárból, és instruálhatják előre megadott opciók szerint. gyorsabb, lassabb, melankólikus, guggolva, röhögd el, stb. Egy részről még ráteszünk egy lapáttal a "felvételizők" kiszolgáltatottságára, másrészt, a néző megválaszthatja, milyen aláfestést szeretne kiállítás-látogatásához. És végül: mintegy beharangozza az esemény második részét, a jeleneteket. Ha felkerülnének a jelenetek szövegei, akkor választhatnának belőle a "jelentkezők", megkérdezem, hogy van-e, aki levezérelné ezt a projektet. Ma találkozom a többiekkel, megkérdezem.

Úgy néz ki, egyre inkább átállt a gondolkodásom arra, hogy ne egy bizonyos előadásra készüljünk, hanem minden alkalommal, mikor találkozunk, egy általunk megkeresett nézőközönséggel számoljunk. Ez azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal tulajdonképpen egy előadásra készülünk, amit akár idegen nézőközönség néz végig. Így felerősödik a komáromi alapkérdés: Mit és kinek? Ez azt jelenti, hogy sokkal inkább irányított lesz az aktuális téma. Lehet -és bocsánat a szeszélyességemért-, hogy egy időre el kell ezért felejtenünk az egy oldalas drámákat. Alapból olyan ,,filozófiai" kérdések határozzák meg a jelenlegi munkákat, hogy nehéz ebbe behozni a Kaposvárról szóló műveket (ami egyébként nagyon izgatja a fantáziámat és nem szeretném elfelejteni őket). Ezeket félrerakjuk és majd még lehet, hogy máskor előkerülnek. A most hétvégi ügybe lehet, hogy nem fér bele a felvételi zenegép sztori, ezt viszont késöbb, a valós felvételi ideje alatt, lehet, hogy baromi jól fel tudnánk használni. Természetesen az érintettek számára, vagy ha merjük nagyobb fába vágni a fejszét, akkor akár az érintettekkel együtt. Ez persze nagyon kényes téma, de érdekes lehet. Még visszatérünk rá. A Feri ötlete azért volt most, az adott pillanatban aktuálisabb, mert most vontuk be a fotósokat és a legutóbbi találkozóra érkezett előszőr projektor, aminek a használatának a kiaknázásán most jó volna tovább törni az agyunkat. Feri! Egyébként most hétvégén az a srác se ér rá, aki rámozdult a vetítés témára. Mondtam neki, hogy olvassa el, amit írtál. Remélem reagálni is fog rá.
A nézőink vasárnap este (szinte biztos, hogy akkor lesz a hétvéginek a munkabemutatója) valószínüleg az egyetem hallgatói lesznek. Meg akár kaposváriak, akiket az utcáról be tudunk csábítani. Nem akarok sok mindent elárulni a hétvégi témákból, meg még az én fejemben sem tiszta. A péntek esti munka arra szolgál majd, hogy a fotósokkal próbáljanak együtt dolgozni a színészek és látványosok. (Ez abban különbözik a múltkori alkalomtól, hogy akkor ők először látták, hogy hogyan dolgozunk és az ő munkájukhoz alapanyagot szolgáltatott a mienk. Mint már említettem, ennek az eredményét majd láthatjátok.) Most majd a közös gondolkozás lesz a fő cél a különböző szakosok között. Ezen kívül a pénteki alkalom lesz a budapesti partnerek miatt is az ,,ismerkedő este" is. A vasárnap esti munkabemutatóra rávezető feladatok másnap délelőtt indulnak be. Ezek a megfigyelésről fognak szólni. Szeretnék olyat, hogy csoportokban ellepik a várost és valami megfigyelést végeznek, amit késöbb színházilag felhasználnak. Ezen belül lesznek részfeladatok a színészek, fotósok és látványtervezők számára, de lesznek átfedések is. Nem szeretnék sokkal többet elárulni. Közben, vagy utána írni fogom a jelentéseket. Annyi még, hogy mivel az egyetemieknek fogunk játszani vasárnap, valószínüleg olyan anyagot állítunk össze, ami személyesebben tud hozzájuk szólni. Ebbe akár bele is illenének az egy oldalasak, de azért nem szeretném most ezeket használni, mert finomabb -tényleg a megfigyelésből származó - gesztusok felé szeretném terelni a játékot. Egyébként azért szép a vasárnap este, mert sokan akkor érkeznek vissza a városba és ezzel jó volna valamit kezdeni.

Bocsánat, ha sokak számára úgy tűnik, későn írtam ki a most hétvégét, de erről már régóta szó van. Egy kicsit kavartam az időpontokkal kapcsolatban, amire volt már visszajelzés, hogy nem tiszta. Elnézést, de annyi minden terv és kicsi részlet van, hogy néha nagyon nehéz tisztán fogalmazni. Az viszont biztos: jövő hétvégén nem lesz meló.

Elindult a hétvégi munka. Csapatokban kimentek a színészek a város távolabbi pontjaira. Olyan helyekre, amiket kevésbé ismerünk. (Én is sétáltam egyet olyan környéken, ahol még egyáltalán nem jártam. Érdekes volt, mert hangulatosnak tűnt ma a számomra unalmasnak tartott város.)
Gyűjteniük kell szituációkat, figurákat, helyszíneket, hangokat, ritmusokat, amiket hamarosan demonstrálni fognak. Rövid jelenetekkel, fotókkal, írásokkal, stb. Majd ezeket fogjuk összeszerkeszteni, bizonyos szempontok szerint. Majd írok még. Az ittmaradt látványos kollégával fogjuk kialakítani a koncepciót. Az biztos, hogy a figurák személyiségi jegyeire, -amit az átélős színházzal ismerős, hogy hogyan kell megmutatni- keresünk formákat. Nyilván élünk a karikatúra szerű eszközökkel, de fontos volna, hogy finomabb formákat is használjunk. A ritmus nagyon meghatározó lesz ebben a munkában. Nem feltétlenül úgy, ahogy a zenében értjük. Pl hogyan lehet a vonat kattogását egy figura mozgásával összeegyeztetni. A fák susogása milyen hangulatra emlékezteti a nézőt és ezzel hogyan lehet öszhangba hozni egy jelenetet vagy épp disszonanciát előidézni, stb. Ahogy ígértem, még írok, most sietek.

A hétvégi meló sajnos befuccsolt. Elég sokan otthagyták, mert közbejöttek dolgok. A szombati gyűjtés utáni bemutató érdekes volt. Ha több időnk lett volna és bejárjuk mégegyszer a várost a látványosokkal és a fotósokkal, akkor biztos, hogy ki tudtunk volna belőle hozni valami előadást. Felvetettem azt az ötletet vasárnapra, hogy kimehetünk ügyeket csinálni a városba (ahogy azt már előző nap is megtette az egyik csoport), ám másnap már csak öten találkoztunk, viszonylag kedvetlen volt mindenki, nem pörgött az agyunk és bevallom személyes problémáim is akadtak az ügy kapcsán, ami miatt nem tudtam mögé állni egészen. Az volt a bajom, hogy azt éreztem, kicsit elcsúszott a cucc és nem tartom a kezemben. Most arra gondolok, hogy mintha nem kapcsolódnának egymáshoz egészen a feladatok, nem látom pontosan, hogy mi felé szeretnék haladni, ami viszont eddig a motorja tudott lenni ennek a munkának. Nincs hatalmas baj, de pl az, hogy lemondtunk egy előadásról és azon kezdett pörögni az agyunk, hogy mindig találjunk egy nézőközönséget, az teljesen más irányba vitte a dolgokat és erre asszem nem voltam felkészülve. A másik pedig a rohanás, ami az állandó visszatérő problémám. Az, hogy még ezt se fejeztük be, de már nagyban szervezkedem a nyári workshop kapcsán. Nem jó összekeverni az ügyeket. Ezért se gáz, hogy ezen a héten nem dolgozunk. Lesz egy hosszú hétvégém, hogy átgondoljam a dolgokat. A munkának semmi esetre sem lesz vége, de szükség van arra, hogy egy kicsit letisztuljon bennem. KAPOSVÁRIAK! Szombat-vasárnap környékén írok, hogy mikor lesz a következő találkozó. Jövő héten megszerkesztjük a múlt keddi fotókból készülő anyagot is (ha esetleg olvassa fotós a blogot).

Palkó! Szerintem érdemes lenne egy viszonylag távoli időpontot kitűzni, amikor tudnánk mi is menni Pestről és a dolog szervezési részét valamennyire enyhíteni neked. És akkor nem csak megfoghatatlan vagy megfogható ötletekkel segítenénk, hanem a konkrét jelenlétünkkel is. Persze, ehhez nagyon fontos lenne egy konszenzusos megállapodás az ebben résztvevőkkel is, hogy ráérjenek. Szerintem, ha ez jövő szeptemberben lesz, az sem baj! De ezt a kezdeményezést semmiképp sem szabad veszni hagyni. És akkor addigra mi is kitisztultabb öteltekkel tudnánk beágyazódni a koncepcióba. Mert ez rohadt jó, de egyelőre úgy tűnik inkább csak vizet kavar fel! És szerintem már az is óriási! Ha egyszer Pesten jársz, én szívesen elmondanám nekem milyen koncepció mentén indult be a fantáziám. Hátha esetleg tud egy löketet adni.
De mindenesetre, ha össze tudnánk hangolni magunkat a közös munkára, akkor az angyon nagyot szólna. Csak ehhez kell azt hiszem a távoli jövő

Teljesen igazad van. Szerintem ezt most idén, év közben hagyjuk. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretném és ahogy alakulni látszik, akkor valószínüleg a Poszton megjelenik a kiállítás színház egy kicsit más formában, mint ahogy eddig képzeltük. Az alapjai ugyanazok, csak a tér jellege biztosan nagyot fog változtatni, aztán hanyagoljuk ezt a minden találkozásunk alkalmával közönségnek játszunk dolgot is, mert azt hiszem ebbe egy kicsit belebuktunk. A végére már sok lett az ötlet és egyre kevesebb látszódott koncepcióból. Alapvetően vissza szeretnék térni az alapgondolatokhoz: Különböző művészeti ágakban tevékenykedő fiatalok egy kiállításszínházi formában jelenidejűleg alkotnak, amit a közönség -akár egy kiállításon-, járkálva figyel. A különböző ágak találkozásai az igazán érdekesek a fotós a látványos a színész és lehetőleg a zenész között. Hol vannak a kifejezési eszközök határmezsgyéi? Mit vált ki egy tér különböző művészekből? Mit vált ki egy-egy látszólag megfoghatatlan gondolat (pl az érzékszervek összekavarodása) és ezáltal hogyan lehet metafizikai kérdéseket megfogalmazni? Ezt a tisztítási folyamatot azóta indítottam el az agyamban, mióta úgy néz ki, hogy lesz egy elég fasza helyszínünk Pécsen. Nem merem most elmondani, majd ha biztosabb lesz. A pécsi projekthez elvileg lehetne kapcsolódni, bár félek tőle, hogy ugyanabba az irányba vezet, mint az eddigi bonyolítások, főleg, hogy Pécsig szeretnék egy rákészítő tréningsorozatot a kaposváriakkal, amibe a pestiek nem tudnának könnyen részt venni. Senkitől se szeretnék elzárkózni, de jónak tartanám, ha így év végére kialakulna egy körvonalazható csapat. A holnapi kaposvári találkozón mondani is fogom, hogy lehetőleg hozzák meg magukban a döntést, hogy tudnak-e és akarnak-e jönni az alkalmakra. Nem szigorkodni szeretnék, de annyira nyitott volt eddig a meló, hogy sok mindenben megbénított ez minket. Valószínüleg annyival most is bonyolódik a dolog, hogy Pécsre szeretnék majd hívni egy zenész társaságot, akik akkor szállnának be a munkánkba. Mások is jöhetnek, nézhetik, hogyan dolgozunk, beleszólhatnak és akár bele is szállhatnak, de ilyen konkrét, nagy felhívásokat én szerintem nem fogok kezdeményezni a továbbiakban, mert csak bonyolítja, bonyolítja, stb.
Viszont Feri! A közös munkáról: Úgy tűnik a Nyári workshop bejegyzés alatt azért történnek dolgok. Szerintem az lehetne a cél, hogy ezt valósítsuk meg, hírdessük, agyaljunk, üljünk össze, ha tudunk, ezerrel gondolkozzunk helyeken, stb. Biztos vagyok benne, hogy ott folytatnánk a határátkelő kapcsán kialakult témáinkat is. Én ez t látom a legjobb fórumnak. Ráadásul érdekes, hogy az eddig felvetett három munkában mennyi az átfedés. Mindegyikben nagy hangsúlyt kap a személyesség, ráadásul senki nem a pszichoszínházban gondolkozik. Engem -Dorkához kapcsolódva- izgat az alkoholtéma, vagy ha nem is az, de a különböző tudatállapotok és a közösségi mámor izgalma. Nem kell feltétlenül a közös pontokat keresni, de ha ráállunk - és ez a legfontosabb most szerintem - akkor nagyon izgalmas két hetes műhelyt tudnánk csinálni. Keressük az embereket! Kevés színész jelezte, hogy érdekli... (De ezt már folytassuk az alatt a bejegyzés alatt!)

Én is furcsállottam, hogy az előadásunkra
www.freewebs.com/wordcitizen21/
- két oktató kivételével - nem volt kíváncsi a tekintetes tantestület, mint ahogy a velem való találkozást is gondosan kerülték. Ezt azért sem értem, mert az elmúlt évtizedek során több alkalommal dolgoztam díszlettervezőként a kaposvári színházban, a sajtóvisszhangokból ítélve sikeresen. A rendezők, tanárok nagy részét személyesen ismerem. Sok európai és amerikai művészeti iskolában, egyetemen tartottam már vendégtanárként előadásokat. Mindenütt igen szívélyesen fogadtak. Általában a tantestület vacsorát adott tiszteletemre, és a tanárok beültek az előadásaimra. Több magyar oktatási intézményben tartottam már előadást, de sehol sem üdvözölt senki érkezésemkor a tantestületből, és az sem fordult még elő, hogy akár csak egyetlen tanár gratulált volna az általában meglehetősen sikeres előadásaim után. Ez az eltahósodás az egész 21. századi Magyarországra jellemző. Kádár, ha látná, hogy mi folyik itt, biztosan nagyon örülne: a rendszerváltozással lényegében csak annyi történt, hogy megvalósult a proletárdiktatúra: a legalacsonyabb ízlés, a legbunkóbb viselkedés totális rémuralma. Diákok, tanuljatok a tanáraitok példájából: ne legyetek olyanok, mint ők. Bennük nincs, bennetek legyen önbecsülés. Tiszteljétek a másikat, akkor majd tudtok valódi, élő színházat csinálni.