Blogtársak!
A csütörtök esti első szeánsz jó hangulatban és eredményesen telt. Erről és közös ötleteinkről, terveinkről, kérdéseinkről, blabla, részletes beszámolót ír majd holnap Egri Bálint. Addig is a legfontosabbakról:
Most vasárnapra tervezünk egy közös akciót. Az általános és középiskolákban vasárnap illetve hétfőn évnyitó van és kezdődik a tanítás. Arra jutottunk, hogy szép gesztus lenne rögtön az évnyitó után tartani egy évzárót is az egyik iskola közelében. (Felkutatás alatt, hogy melyik gimi tartja vasárnap, az egyházi iskolák a sanszosak, tehát talán a Szent Margit - akkor a Móricz Zsigmond körtéren jelenünk, vagy a Piaristák, akkor a Mikszáth téren. De ez még alakul. ) Az akció tehát egy évzáró, amelynek összes szereplője mi leszünk, illetve a járókelők, arra sétáló ünneplős diákok és tanárok és egyebek is részévé válhatnak. (Például jutalomkönyvet fognak kapni. ) Nem megyünk be az iskola területére, hogy ne botránkoztassunk meg senkit, ez egy open évzáró. Az nézi, annyi ideig, amíg kedve van. Ami már látszik és amikre már jelentkeztek vállalkozó kedvűek közülünk: lesz igazgatói beszéd, a harmadévesek búcsúztató beszéde a végzősöknek, búcsúzó végzős, iskolakórus, a suli jazzbalett válogatottjának bemutatója, a gazdasági igazgató éves összefoglalója, jutalomkönyvosztás, himnusz, tanárok dala az elmúlt évről és a közelgő nyárról, két szavalat, ballagó diákság... biztos kihagytam még dolgokat.
A lényeg, hogy jöjjön mindenki, akinek kedve van. Az akció kb. vasárnap 12:30 tól lesz, kb. fél óra, de ezt csak hasra ütve mondom, fogalmam sincs. Az előzetes találkozó fél 11kor lesz, még nincs helyszín, majd megjelenik a blogon. Ha valaki sosincs internetközelben, telefonon keressen meg valakit, akinél érdeklődhet, mint a Kiskeddet az Emil és a detektívekben. További műsorszámokat, ötleteket várunk, minden jöhet - írjatok terveket a blogra, szervezkedjetek, rendeljetek társakat, ha segítség kell. Tehát mondjuk XY megírja, hogy jönne és videózós anyuka akar lenni, de szeretne maga mellé egy nagymamát is. Szerepnek megfelelő öltözék - diák, szülő, tanár, egyéb - ünneplő. Az se baj, ha valakinek még nincs konkrét ötlete, csak jönne, a kórusba pl. tuti kell ember és még sok fog adódni közben is.
Ha jössz, hozz magaddal tarisznyát, bizonyítványt, olyan könyvet otthonról, ami már nem kell és elajándékozható és bármit, bármit, ami kapcsolódhat az évzáróhoz. TErvezünk pl. asztalt terítővel és giccses vázával - egyáltalán nem világos még, hogy kitől, hogyan, kik juttatják el hova ( a többi tiszta).
Ha plusz energiákkal már pénteken vagy szombaton is lenne erre akár csak fél órád, akkor krétával nagy betűkkel írd fel bárhova az utcán, hogy KÁCIÓ! (pénteken) illetve AKÁCIÓ! (szombaton)
Ha tudod, nézd a blogot péntek este és szombat délután, addigra valószínűleg már sok minden kirajzolódik. A további pontosítás már a helyszínen lesz, vasárnap fél 11-től.
Egyelőre ennyi.