reméltem hogy a fotók vita, szakmai beszélgetés elindítói lesznek, egyelőre nem sok sikerrel. nem láttátok az előadást vagy nincs gondolat róla?
szerintem egy rendkívül friss dolog. Az előadás után valahogy olyan tettre késznek és tenni akarónak éreztem magam, feltöltött. Ajánlom.

Én is ajánlom! Feltétlenül. Nagyon friss, nagyon jó kezdeményezés. Ugyanakkor sok probléma van vele szerintem. És mindent, amit itt leírok a legjobb szándékkal írom. Hogy beinduljon a Vivi által kezdeményezett vita.
Az első számú bajom, hogy ez egy borzasztó erős szöveg, amivel muszáj kezdeni valamit ahhoz, hogy ne csak a felmondásról szóljon.. Jól van megírva abból a szempontból, hogy pergő, dinamikus, jól elhelyezett poénok vannak benne, nagyon mai nyelven szól, bár néha kicsit túlcsúszik már, de ezek miatt szerintem nagyon ellene kell menni. Hogy ne a szöveg irányítsa a színészeket, az előadás folyását, hanem fordítva. Nincsenek benne drámai helyzetek, inkább torz életképek. Nem a szituációkon alapszik egy-egy jelenet sikere, hanem a szöveg alkotta világén. És szerintem a szövegben rejlő kabarisztikus-parodizáló komédia néha túlságosan elkapta a színészket. Ilyenkor a Bagi-Nacsa vonal jött be nekem. De jól esett nézni és nevetni rajta. Viszont éppen azokat a részeket élveztem a legjobban, amikor egy-egy nagyon finom színészi gesztus megemelte a szöveget. Én főleg Vincénél éreztem sokszor ilyet. Nagyon tetszett, amit csinált.
Olyan értelemben meg már nincs annyira jól megírva a darab szerintem, hogy a jelenetek összekötése nincs rendesen megírva. A rádiósok alkotta keret kevés egy ilyen összekötéshez, ívhez. Ettől picit filmes lett, snitt-szerű. Most ez van, most meg az. Maga a darab eleve ilyen és viszont így az előadás is. Tehát ehhez kellene valami erős rendezői koncepció, ami ezt felülírja és összeköti a jeleneteket. A rendező hiánya egyébként stíluskülönbségekben is megmutatkozott. Nagyon különböző hangot használt egy-egy jelenet egymáshoz viszonyítva, ami így egy masszát, tényleg egy plazma dolgot eredményezett, amibe nagyon sokminden beleragad és belefér, de ettől a mondandó is egy ilyen masszaszerű kutyulmány. Egy kicsit sematikus ábrázolás. Sztereotíp figurák ismert helyzeteinek egy nagyon humoros, de ettől személytelen ábrázolása.
Jó nézni, jól is játszanak, de a mellbe vágás kimaradt nekem. Olyan volt, hogy kijöttem, hogy 'na, ez jó volt!', de itt tényleg véget ért az előadás. Nem dolgozott tovább bennem. Viszont rendezők meghívásával és ezzel a profizmussal nagyon nagy dolgok lehetnek ebből. Szerintem

Az előadást én is szerettem - nem most láttam, és nem a Gödörben, bár az érdekelt volna, hogy miként működik az új térben - s annyiban egyetértek veled Feri, hogy maga az előadás jobb, mint a leírt szöveg. Miután láttam előkerestem azt a Jelenkor számot, amiben megjelent anno, és ezt az érzésemet a dráma elolvasása csak megerősítette. Nem érzem a textust eléggé elemeltnek - az egynéhány stiláris eszköz, mint pl. folytonosan helytelen névelő használat - önmagában nem elégségesek ehhez és ezért a szituációk benne maradnak egy kis-realista szorításban, ami viszont lehetetlenné teszi az értékelést. Mert első körös értelmezésben a darab állítmánya nem túl combos. A formai megoldásai által válik izgalmassá az, amit közölni akar, csak ebben meg nem történnek akkora lépések, hogy a már említett sült-reál melegséget elkerülje. Spiró György Csirkefeje óta ez egy létező hagyománya és egyben rákfenéje a magyar drámának - Spiró darabjának formai truváját mégegyetlen általam látott előadás sem tette a magáévá.
Már önmagában az érdekes, hogy kortárs-magyar. Ez elég éles üzenet abban a közegben, ahol közmegegyezéses módon uralkodik az a szemlélet, hogy magyar dráma-írás nincs, illetve ami van, arról meg jobb ha nem is beszélünk. Nagyon szívesen olvasnék erről a krédóról kissé hosszabban, érdekes lenne.
A klipp szerűség, a jump-cut nekem tetszik, akárcsak a szerepváltások tempója. Végig követhető az előadás, és érzésem szerint ez az a sebesség ami ma adekvát, ez felel meg az agyműködésünk fordulatszámának.
Amikor én láttalak titeket, akkor Andris élvezte legjobban a játékot, ezért olykor brutálisan túlmozogta az éppen aktuális jelenetet. Ez döntően a rádiós részeknél történt meg. Vince tényleg komoly meglepetés, korábban nem láttalak szinte semmiben - talán ezért is. Amikor betelefonálóként kell az összes anyjukba elküldened Andrisékat, az nagyon fegyelmezett és épp ezért izgalmas feladatmegoldás volt. Szuper, hogy ti csináltok minden zenét. Talán pont a zenei betéteknél lehetett egyedül érezni némi idegenkezűséget, rendezői kézjegyet, mert bár a hip-hoptól a rapig széles skálát jártatok be, az azonos szerzőiség tapintható volt. Kedvenc jelenetem a Lánc, vagy Szabadság hidas volt - már nem emlékszem melyikre mászik fel az öngyilkos jelölt. Amikor Vince felmegy, hogy Andrist lehozza, és amit abból ti ketten létrehoztok az valóságos fantázia kavalkád. Kilóg a többi jelenet közül, de érzésem szerint ez az egész előadás legklasszabb vívmánya, hogy nem kötelezi el magát egyetlen stílus mellett sem, hanem plazma-szerűen magába olvaszt ezt is, azt is. Ez az említett jelenet egyaránt megfér a két csaj székes-bebaszós akciójával, a gyerekcserével, vagy az anyagmozgató apa-lánya jelenetek bármelyikével.
Úgy hiszem ez az első előadás, amin Schilling, de legalábbis a hamlet.ws hatása érezhető. Ne essék félreértés: nem gondollak epigonoknak benneteket. Sőt. Komolyabbnak tartom azt a munkát, amit végeztek, mint amit megannyi kritikus végzett el a Krétakörös Hamlet kapcsán. Ti ugyanis nem csak egy szuverén előadást hoztatok létre, hanem egyszersmind polemizálni kezdtetek egy friss, izgalmas színház-esztétikával is, értő módon gondolva tovább annak kérdésfelvetéseit. Ha a nyers szakmai szempontokat veszem figyelembe, akkor számomra ez jelenti a legnagyobb intellektuális izgalmat. Ha fesztiválszervező lennék, akkor nem lenne kétséges, hogy a hamlet.ws és a Plazma köré szervezném a fesztiválomat, és a hozzá kapcsolódó kerekasztalbeszélgetéseket. Ha ez az előadás valóban be fogja járni Tolnát-Baranyát, akkor azzal nem kis mértékben fog hozzájárulni azon célkitűzések eléréséhez, melyekről ezen a honlapon is sokat vitáztunk már. Ahogy Thoma Mann írja: a színház akkor tölti be legszebb feladatát, ha mint gyermetegen-nemes időtöltés, a tömeget néppé avatja.

Kicsit hosszúak a dalok. Lehetne belőlük csippenetni. Ha fele olyan hosszú, legalább olyan izgi, sőt! Nincs mese, mindegyik hosszú. Mondjatok le dalonként egy-két verséről. Egyedül a kislány (Kata) dalánál nem zavart a hosszúság. Ebben nyílván a Vince hajevése is közrejátszott. Na, az valami egészen gyönyörű dolog. Nincs annál jobb, mikor nem nyomnak semmit a pofámba, asszociálhatok kedvemre.
Én a Gödörben láttam. Nagyon bántott utána közönségtalálkozó. Könyörgök, szakadjatok el a jól sikerült középiskolás beszélgetésektől. Egészen más állatfaj ez a csoffadt, egymást nem ismerő 20-as, 30-as közönség. Provokáljatok, akár egészen banális kérdésekkel. Nem vezetni, hanem berobbantani kell a beszélgetést. Kurva nagy felelősség egy közönségtalálkozó, legalább akkora, mint az előadás. Főleg, ha ott ül a szerző. Ne haragudjatok, gyűlölöm a fontoskodást, de úgy felbaszódtam, hogy egy ilyen gazadag, nézőbarát előadás után, ilyen könnyen feladtátok.
Előre!

Vitatkoznék veled Feri, én egyáltalán nem érzem bármiféle rendezői koncepció hiányát. A stílus különbség sem zavart, mi több nem is tünt ki nekem túlságosan. Sok mindenben osztom Marci lelkesedését, a tempót illetőleg is, így az összefüggéstelen (különböző stílusú) jelenetek mintha (plazma)tévé csatornákon szörföző embernek jelennének meg, és hát ez borzasztóan kortárs és persze egy elég minőségi gondolat. Íme a jó forma megváltja a közepes tartalmat. Ennélfogva nem kezdtem hiányolni a mondanivalót.

A résztvevők tudnak egyáltalán erről a beszélgetésről?

Amikor én néztem már nem volt közönségtalálkozó. Föladtátok?

Sziasztok,
igen-igen, tudunk erről a beszélgetésről, ne haragudjatok, hogy eddig nem szóltunk hozzá.

Köszönjük a véleményeket, elemzéseket, jó olvasni őket, és gondolkozni rajtuk, hiszen nagyrészt pont olyan kérdéseket vettek fel, ami nekünk/nekem is dilemma volt közben.

Most nem védekeznék, vagy válaszolnék, csak a közönségtalálkozó témában. Ezzel vagyok ugyanis a legnagyobb bajban:
azután a Pisti által emlegetett előadás és (szerintem) kínos találkozó után felmerült az ötlet, hogy hagyjuk ezeket a francba. Mert azonnali visszaigazolásra talán már nincs szükségünk, viszont az egykörös néző-színész kérdés-feleleten meg jó lenne túllépni. Talán segítenek ezen, ha csak néha lenne utána beszélgetés, az viszont meghirdetve mindenkinek.

Hát nem tudom, igazából az a baromi nehéz, hogy miről is kell egy ilyennek szólnia. És hogyan kell hozzákezdeni? Kell külső moderátor vagy vezessék a színészek? Kérdezzünk mi vagy várjuk a kérdéseket? Ha kérdezünk, mitől nem lesz kisiskolás vagy vizsgáztatás feeling?

Szerintem az szép, hogy mi kitaláltuk, hogy fontos megadni a nézőnek az esélyt, hogy kommunikálhasson velünk, hogy elmondhassa a véleményét, hiszen neki csináltuk, hogy párbeszéd alakulhasson ki köztünk. Csak ez még önmagában nem elég, ez a szándék.

Na ez volt a filozofálás, ti mit gondoltok erről?
Bevallom - bár kétszer láttam - arra sem emlékszem, hogy a Hamlet.ws után hogy szokott ez beindulni?

Az eddigi tapasztalatok azt igazolták, hogy az őszinte érdeklődés az egyetlen esély a valódi beszélgetésre, de természetesen néha az is kevés. Ezen azt értem, hogy mi kérdezünk, és nem a nézők. Mit láttatok? Mi jutott róla eszetekbe? Kritika? Észrevétel? És közben persze figyelni kell és improvizálni. Ha látszik, hogy valahol volna vélemény csak a szokásos magyar frusztráció okán beszorítja az illető, akkor ki kell valahogy kapirgálni. Pl. Mondd má', ne izélj! Valamit akartál mondani? stb. Iskolásnak tűnik, de csak akkor várhatjuk el, hogy kommunikáljanak, ha látják, érzik a szándékot. Ha engeditek őket kérdezni akkor általában ez van: miért ez a darab? kik vagytok? ez valami új divat? Kérdezzetek, ha azt akarjátok, hogy ők nyomják a dumát, és nem ti, akik egyébként is ott toltátok a véleményeteket az orruk elé. A moderátort mi évekig forszíroztuk, hívtunk újságírót, műsorvezetőt, drámatanárt, de végül egyik sem tetszett nekünk, mert a felkért mindig túlszerepelte magát, felkészült volt, ami annyit tett, hogy elolvasott pár cikket a témában, de nagyon izgult, mert idegen volt neki a pálya, és igazából senki sem rá volt kíváncsi. A Hamlet után én szoktam moderálni, ami annyit tesz, hogy kérdezgetek, és ha elkapja őket a lendület, hagyom és figyelem, mi jön létre. Ezzel a "módszerrel" nem egyszer sikerült vitát provokálni a különböző nézői csoportok között. Volt már fiatal vs. öreg, művelt vs. intuitív, szerette vs. unta stb. Szóval, ha érdekel titeket (igazán) a véleményük, akkor csináljátok továbbra is minden alkalom után, csak szakítsátok rájuk magatokat. Kérdezz, felelek. A hamlet.ws team nevében. Korda őrnagy.

Köszönöm, biztos hogy neki fogunk még futni, csak lényeges szerintem lefektetni pár "alapszabályt", ahhoz hogy jól működtetni tudjuk.
Érdekes, hogy mikor iskolában játszottuk az előadást (eddig egyszer), akkor természetesen ezzel nem volt probléma. De ez már azokról a parákról, komplexusokról és frusztrációkrók szól, amik felnőtt korunkra belénk nevelődnek. Na meg hogy ott ismerték egymást a gyerekek, hazai terep ésatöbbi. Dehát azt kéne elérni, hogy olyan beszélgetéseket tudjunk máskor is csinálni, mint ami ott volt. Érdeklődésben, színvonalban, szakmaiságban, bátorságban.

Mint közönség nyilatkoznék. Amit Süsü ír a nehézkedésekről, azt nem tudom egyértelműen az alkotók felelősségével hárítani - ha a közönség nem akar találkozni, akkor ott mozgathatnak hegyeket, nem fog megtörténni az egymásra ismerés. A közönségtalálkozók feszengőssége sokszor a gondolat hiányát jelzik. A Krétakör esete azért tanulságos, mert ott nagy munka volt belefektetve a találkozásokba, de egészen a hamlet.ws-ig - saját tapasztalat - nem történt meg az áttörés. Nem csak a bátortalanság miatt, bár jómagam a pár évvel korábbi előadások utáni beszélgetéseken javarészt ezért lapultam meg. Ezért jó a netes reakció lehetősége. Van idő átgondolni, megszerkeszteni, stb. a gondolatot - ha van. Olvassátok el a Krétakörös üzenőfalat. Nagyjából minden negyedik-ötödik hozzászólás - és most nagyon optimista mód becsültem - tekinthető valódi reakciónak, vagy tényleges kérdésnek. És ez a top. Mert képzeljük el, ha a Radnóti, Vígszínház, etc. honlapján lenne erre lehetőség, ott milyen válaszok, kérdések fogalmazódnának. meg. Érdemes tanulmányozni a Nemzeti fórumát. Ebből nem feltétlenül kell valamilyen nemzet-karakterológiai sajátosságot kihámozni, mert pl. ott van a fidelio.hu, ahol komoly fórum-élet működik. Teszem hozzá gyorsan, hogy azért is, mert oda írnak a szakma tagjai is, felvállalva a vitákat, stb. Valószínüleg a Korda úrnak van ebben igaza - ránk kell szabadulnotok; érdekes megfigyelni, hogy a hamlet.ws speciális tapasztalatai miként tudnak szervesülni a repertoár előadások utáni beszélgetésekben. Amikor én láttam a Plazmát, a drámafesztiválon, annak nem feltétlenül tett jót a filoszok jelenléte. De én tudtam beszélgetni egy tanár emberrel és a feleségével, úgy hogy nem panaszkodom. Valószínüleg tényleg ennyi a titok: őszinte érdeklődés.

Én ott voltam azon a beszélgetésen, amitől a Pisti elszomorodott. A lelkesedéstől függetlenül nekem is szörnyű élmény volt az a hihetetlenül kínos fél óra, bár szerintem is szép gondolat a kommunikáció, Juli. Egyébként nem szoktam soha közönségtalálkozón résztvenni, mert teljes hülyeségekkel szokott eltelni az idő, mint mindnyájan tudjuk. Azért maradtam ott, mert nem hiányzott az érdeklődés, egy-két (egyébként nem kimondottan zseniális) kérdést feltettem. És még a Pisti is, és rajtunk kívül is néhányan. De azért volt igazán kétségbeejtő ez a csőd, mert lett volna miről beszélni, és talán még megfelelő számú értelmes alany is volt ott. Kellett volna irányítani minket, magatokat, magunkat. Valószínű pár primitív kérdés is segített volna abban, hogy legalább egy vágányra terelje a kis privát gondolatmeneteinket.

Teljesen igazad van, Eszter, tanuljuk még a dolgot. Biztos, hogy kérdezni kell, irányítani, bár hozzáteszem más fórumon épp ezt kritizálta valaki, hogy milyen buta kérdést tettünk fel, lelőve ezzel valami olyasmit, amiről nem is kellene beszélni. Persze az is lehet, hogy az meg valóban egy buta kérdés volt. Szerintem nehéz műfaj ez, rágörcsölni nagyon nem akarunk, de még feladni se.

Süsü, még egy kérdés hamlet.ws kapcsán. Mit szoktatok ti csinálni a tanárokkal? Kikülditek őket, ott lehetnek, hozzászólhatnak ők is, vagy csak a gyerekek? Az iskolai beszélgetéseink mindig jobban sikerülnek, ott csak a tanárokkal van gond, akik mumusként kívülről figyelik az egészet, meg olyan kérdéseket tesznek fel, amihez a gyerekek nem tudnak hozzászólni, és a kedvüket is elveszi...

Juli!

Én szeretném, ha eljönnétek az én volt sulimba, ahol színjátszót tartok. Vagy mindenesetre szeretném, ha ők látnák (kb. 20 ember, de mondjuk 30-at is tudnék hozni akár). Melyik lenne nektek a jobb és hogyan lehetne ezt megszervezni?
Köszi!

Juli, nem küldtük ki még őket soha, de ha túlreprezentálták magukat, mindig szóltunk (kedvesen), hogy hagyják kibontakozni a fiatalokat is. Nem volt még sértődés, ez nyilván a hangütéstől is függ. Lehet egy olyan értelmezés is, hogy az ismertebb színészek jelenléte (értsetek jól) eleve jobban ingerli őket arra, hogy elfogadják, mi irányítjuk a helyzetet, nem ők. A legfontosabbnak mégis a modort, a tónust érzem. Előzékenység, kedvesség teremti meg a lehetőséget az őszinteségre. Többször volt olyan helyzet, amikor a tanárok igen jól szervültek a beszélgetésbe, nem tanárkodtak, hanem mint nézők, befogadók nyilvánultak meg, ez a diákokra is felszabadítólak hatott. Voltak már viták is diákok és tanárok között. Ezeket mindig nagy élvezettel figyeltük, és csak akkor avatkoztunk közbe, amikor félő volt, hogy személyeskedésbe torkollik. A nyitottság belőlünk kell, hogy induljon, a tanároknak intelligens partnerekké kell válniuk, a diákok meg legyenek bátrak. Érdemes néha olyanokat is - kérdésekkel - helyzetbe hozni, akik láthatóan nagyon érdeklődőek, de nem mernek megszólalni. Nekik védelemre van szükségük. Ilyesmi.

Süsü, itt szeretnék elnézést kérni, amiért a feltett kérdésemre adott válaszodra én idáig nem reagáltam. Köszönjük a segítségét, akkor ez egy épp nagyon aktuális, és sok fejtörést okozó dolog volt (egy rossz iskolai "közönségtalálkozó" után), azóta próbáljuk rendületlenül tökéletesíteni a formát, mind az iskolákban, mind a "felnőtt előadásokon". Több-kevesebb sikerrel, de talán kezd beindulni a dolog.