Az ötlet valóban Feritől származik. Később Fancsikai Petivel beszéltünk róla, és igazat adok neki, az lenne a jó megoldás - ez lenne hű a komáromi szellemiséghez - ha nem lenne ebben az ügyben egy erőteljes megmutatás-kényszer, tehát ha egyelőre zárt körű maradna a cucc. Akár Komáromba is visszamehetnénk, három napra, négyre, ahová mindenkinek adaptálnia kellene tudni az általa készített produktumot. Amennyiben komolyabb támogatottságot kap az ötlet, szívesen vállalom a szervezés egy részének a lebonyolítását. Bár őszintén szólva különösebb agymunkát a dolog nem kívánna meg. Hely bérlése, időpont kihirdetése, aztán jöjjön mindenki ahogy tud. Ennél több nem kell.

Na, végre hozzájutottam, hogy írjak! Először is sajnálom, ami miatt nem tudtam ott lenni a találkozón, de lerobbantam.. Igyekeztem Petin keresztül megüzenni.
Eredetileg úgy született meg bennem ez az ötlet, hogy mi lehet egy olyan működési forma, amiben mindenki megtarthatja a maga akaratát, hozzáállását, nem kell kompromisszumot kötnie és mégis közös ügyet tudunk szolgálni. Mióta lezajlott itt a blogon az a vita (Itt az idő...), amely végül kimondta, hogy akkor inkább tekintsünk erre a blogra úgy, mint egy asztal (~Kovács Dani), ahová bármikor le lehet ülni vitatkozni, azóta foglalkoztatott az, hogy hogyan lehetne ezt kiterjeszteni. És így született meg eredetileg egy olyan fesztivál ötlete, ami valamikor októberben lenne, egy központi befogadó színházban (pl. Merlin) és ahol az általunk készített (vizsgaelőadások is!) illetve elbírált (ennek részleteit persze ki kellene dolgozni) előadások egy nagyjából 3 napos fesztivál keretében lehetőséget ad egyrészt nekünk, hogy egymást a gyakorlatban is koncentráltabban szemmel tudjuk tartani, illetve másrészt a 'szakmának', akiknek nem kis klubbokban vagy rokoni áttételes, közvetett meghívásokon keresztül lenne csak lehetőségük látni azt, hogy mi van egy kezdő színházcsináló fejében, hanem akkor nyíltan tenni nekik egy ilyen állítást, hogy valahol itt tartunk. Ráadásul ehhez lehetne kapcsolni egy szakmai konferenciát illetve egyéb programokat is (koncertek, kiállítások), amik egyfajta állóvíz megmozdító szereppel bírhatnának. Ebben nagy lehetőség lenne, mert egyrészt időben el tudjuk kezdeni szervezni, másrészt egy ilyenre azt hiszem pénzt szerezni sem lenne nehéz, bár tény, hogy én ehhez nagyon nem értek. De akár talán a BÖF berkein belül is meg lehetne csinálni. Szóval csak elhivatottság, szervezés és fantázia kérdése, hogy mi kerekedik ki belőle. Ez egy elég erős üzenet tudna lenni. És azt hiszem nemcsak színházi berkekben, hanem amúgy is. Hogy alulról is lehet kezdeményezni és nem csak panaszkodni, hogy nem jön a segítség az égből. Ez lehetne egy gyakorlati lépése annak, amit Süsü ír a Körszerű gondolatokban. Persze ez számos problémát is felvet. Egy ilyen megszerevezéséhez egy nagyon összefogott, felelősségteljes csapat kell. Amibe, ha valaki beszállt, akkor nem szállhat ki. Nem tudom, hogy ez a bázis megvan-e. És nehogy félreértés essék, érthető, hogy nincs meg. Mi nem vagyunk egy csapat, vagy társulat, de talán egy ilyen szervezésétől beindulhatna egy ellépés efelé. Ahol nem az a cél, hogy mi tényleg egy csapat legyünk, hanem hogy tudjunk együtt gondolkodni, mert hosszú távon ebből mindenki nagyon sokat profitálhat.
Azt hiszem ez van az én eredeti ötletem ellen pro és kontra. Én természetesen vállalnám ennek az egyik főszervezői posztját. És én ezzel meg is tettem a tétjeim. Ugyanakkor azt hiszem racionálisabb és reálisabb az a vonal, amit Peti vetett fel és amiről Marci beszél az előző kommentben. Talán koraszülés lenne egyből kidobni a külvilágba magunkat, ha nem állnuk erős lábakon. De azért én pártolom az eredeti ötletet. Mindenesetre ezt is egy jó ötletnek tartom. De akkor én már valószínűleg hosszabbra nyújtanám és azt mondanám, hogy ne csak egy mutogatósdi legyen egymásnak, mert ha nincs felsőbb szervező erő, akkor mindenkit, aki visz, a magáé fogja stresszelni és aszerint fogja a többit megítélni. Szóval én javasolnám egy újabb workshop megszervezését, ahol lehet hozott anyaggal dolgozni, de az ott történtek a meghatározók. Ha jól emlékszem Süsü azt mondta Komárom végén, hogy az ő részéről ennyi. Tehát nem fog jövőre semmi ilyesmit csinálni, ne is várjuk el tőle. De az megint más, ha mi hívjuk. Mielőtt megindulna a vita, nem feltétlenül egy Komárom II., a nagy visszatérés című workshopot szeretnék én sem. Ami volt, megtörtént, úgysem lehetne egy az egyben megismételni. De érdemes elgondolkodni azon, hogy kiket lehetne meghívni oda.
Szóval röviden: szerintem ne csak mi legyünk ott, mert a demokrácia nem tudna működni vagy csak nagyon erős programterv mentén, aminek kialakítása önkényes és visszatetsző tudna lenni

Engem kellőképpen meggyőzött Peti a múltkori találkozó alkalmával a zártkörű, a bemutató-kényszert mellőző fesztivál gondolatával. Legyen minnél minimálisabb szervezés. Azt esetleg el tudom képzelni, hogy a három-négy-x nap után tartsunk egy nyílt napot, de ezt sem előre eldöntve, hanem az ott töltött idő élményeinek függvényében. Már csak azért is szorgalmaznám a minimalizációt, mert látva a lelkesedést azt gondolom, hogy csak még jobban elrettentheti az esetlegesen vállalkozó szelleműeket a résztvételtől egy túl-hypolt cucc.

Értem, elfogadom, egyet is értek. Én csak arra utaltam, hogy azt írod, hogy "mindenkinek adaptálnia kellene tudni az általa készített produktumot". Én ezt úgy értettem, hogy készíteni akkorra valami előadás-félét, amit ott bemutatunk egymásnak. De akkor mégis van bemutató-kényszer, nem? Vagy inkább úgy mondom, hogy az persze, rendben van, hogy nem állunk ki és mutatunk valamit a nagyvilágnak, de akkor mi történjen? Mert szerintem az kevés vagy inkább nem működik, hogy megmutatjuk egymásnak, ki mit csinált, megbeszéljük, aztán hazamegyünk 4 nap után. Ahogy mi működünk - most ezt kétértelműsítve, tehát, hogy egyrészt demokratikusan, másrészt így, ilyen nehézkesen -, úgy én ezt kevésnek érzem. Szerintem kellne még valami szervezőerő. Akár valaki(k), aki(k) eljön(nek) és írányít(anak) vagy éppen tanít(anak). Vagy legalábbis, akkor egy erős téma, aminek függvényében összegyűlünk. Vagy egy cél vagy egy erős, színes program, amiért megéri eljönni.
És persze én ennek a szervezésében is nagyon szívesen részt veszek.

Ezt a történetet - Pest, Kaposvár, Vásárhely és a többiek - nem lehet úgy tematizálni ahogy te írod. Nem is érdemes. Nem kell, hogy konkrét célja legyen ("célja majd megtalálja"). A dolog annyi: érdekel, ki mit csinált az elmúlt egy évben. Ha muszáj, akkor legyen ez a téma. De ne jöjjön senki, mármint lehívhatjuk Kovalik Balázst (pl.) szuper lenne, imádnám, de miért is? Szerintem pont annyi a lényeg, hogy lemegyünk, megnézzük, megbeszéljük. Ez miért nem elégséges számodra?

Mert nem hiszek az önszerveződésben. Abban, hogy a "célja majd megtalálja". Ezt a blog kapcsán is lefutottuk már. Nem működik ez önmagától.
Legyünk őszinték. Nem fog eljönni nyáron, amikor végre nem-színházzal is lehet foglalkozni egy kaposvári/budapesti/marosvásárhelyi osztály, hogy meghallgassa, hogy a másik, aki ugyanazt csinálja, csak éppen máshol és kicsit másképp, mit szól a vizsgaelőadásához. Sajnos az egymás iránti érdeklődés sem tűnik túl nagynak, Komárom ide vagy oda. Annyi egyéb előadás meg nem fog születni, hogy összeálljon a program.
Másrészt meg kell egy koordinátor/moderátor. Nemcsak szervezési, de művészi is. Erről is volt már szó, amikor a projekt-felelősségről beszéltünk. Nemcsak azért kell, hogy azt mondja: "6-Blaha-szökőkút" hanem, hogy a projekt művészi színvonaláért vagy éppen egységességéért is vállalja a felelősséget. Mint akár itt is. Ki fog egy vitát terelni? Vagy pontosabban: kinek lesz elég szakmai elismertsége a többiek által, hogy alkalmas legyen egy ilyen feladatra/feladatkörre? Én nem akarok senkit megbántani, de azt hiszem az ego-védés (ld. Peti esetét a Művész nővel a Nemzetiben) nem engedné kibontakozni a szakmai vitát, hanem mindenkiben az lenne, hogy ő milyen alapon mondja ezt? Meg biztos csak a maga szempontjából beszél. Meg ő úgyis csak egy pöcs.. Szóval szerintem ennek kb. ez lenne a vége. A színház nem tud demokratikusan működni. Én ezt elég komolyan gondolom. Mindig szükség van egy rendezőre vagy valakire, aki kimondja a végét.
Egyébként azt sajnos nem értettem, hogy "nem lehet úgy tematizálni ahogy te írod". Ezt nem értettem, mire írod.

Eléggé megütött amit írtál. Nem hiszel az önszerveződésben? Nem tud demokratikusan működni? Szükség valakire, aki kimondja a végét? Ez egy az egyben ennek a poszt-szoci daddy cool-nak egy kissé szofisztikáltabb megfogalmazása. Én nem azt mondtam - írtam - hogy usgyi, aztán lesz valahogy, hanem hogy ne pörögjük túl: meghirdetjük, felmérjük ki jönne, aztán lemegyünk - kész. Miért ne tudnánk szakmai alapon beszélgetni? Mi most mit csinálunk? Az egyes személyekben kell, hogy meglegyen az elhatározás, és ha már lejönnek, feltételezem, hogy ezzel bírnak magukban. Nem kell itt semmit sem művészileg megszervezni. Huszonéves srácok vagyunk - nem lehet problémánk az embertől-emberig történő kommunikációval. A tematizálást is pontosan ilyen értelemben értettem: ezeket a történeteket jelen pillanatban nem lenne szabad egy nagyobb gondolati, etc. keretbe tömöríteni. A "célja majd megtalálja" ilyen értelemben veendő.

Értem. De nem tudom elfogadni sajnos. Csak azt, hogy nem kell tülpörögni. Tehát nem kell úgy tenni, hogy komolyabb dolognak tűnjön, mint ami. Ebben egyetértek. De, hát most komolyan. El tudod képzelni, hogy a különböző Színműs osztályok mind a 20 embere azt mondja, hogy "persze, menjünk!"? Amikor ráadásul gúzsba kötve érzi mindenki magát a másik által egy-egy ilyen vizsgaelőadás alkalmával? Hát szerintem ez irreális. Pontosabban adok-kapok módon működik. Azért cserébe, hogy eljönnek kevés az, hogy véleményt kapnak. Még akkor is kevés lenne valószínűleg, ha nem egymástól, hanem az Atyaúristentől kapnának. Szerintem többet kell kínálni azért, hogy erre rámozduljanak az emberek, ami az eredeti ötletben adottabb volt. És a másik, amit írsz: mi most ketten vitatkozunk (és remélem, hogy valaki más is hozzá szól lassan). Ráadásul két olyan ember, akik amúgy is a szívükön viselik a blog dolgait. Tehát az érdeklődés, az egyszerűbb vitázási forma adott nálunk. De ez nem várható el, sőt nincs is meg, annál a potenciális 40-60 embernél, akik esetleg eljönnének.
Tehát röviden, amit én mondok: nincs meg az az elhatározás a legtöbb emberben, amit te szeretnél. Sajnos. És persze szerintem.
Ami pedig a kérdéseid illeti a kommented elején, szerintem semmi köze nincs a poszt-szocializmushoz vagy az azáltal aposztrofált életérzéshez annak, amit mondok. Ez nem is a kőszínházi-jelenség, amit mondok. Hanem, hogy mindennek kell, hogy legyen egy felelőse. Amikor a blog kapcsán felmerült, hogy mik a céljai, akkor jött a "célja majd megtalálja" döntés, amit mindenki mondott és én nem akartam elfogadni. És be kell látni, nem találta meg. De erről részletesebben tényleg lásd az említett vitát. Ami pedig a demokráciát illeti, nem működik színházban. Mindig, akár önkéntelenül is kialakul, hogy valaki irányítsa a csoport mozgását, alakulását. Ez általában a rendező, ami tiszta sor, mert akkor ő a felelős. Ha nincs rendező (pl. Koma), akkor is van valaki, aki irányít, szervez és ezt a többiek elismerik ( tudtommal Vince és Andris). Ez szociálpszichológia. Én azt mondom, hogy egy ilyen össznépi találkozás esetén, nem lehet hagyni, hogy ez önmagától alakuljon. Hanem kell valaki, akit elismer mindenki, mind a 60 ember (vagy nem tuom mennyi a reális) ilyen moderátornak. És ahhoz nagyon nagy szakmai tekintély kell, hogy ez ennyi embernél egyértelmű legyen. Ezért a meghívásos módszer.

kedves feri!
ha a különböző színműs osztályok mind a 20 embere nem mondja, hogy szívesen lejönne, akkor ne jöjjenek le. ha fesztivált akarunk szervezni, hagyjuk meg a szabad döntés jogát mindenkinek. el tudom képzelni, hogy szívesen fellépnénk a csehov-vizsgánkkal ezen a rendezvényen, de lehet hogy páran azt mondják: nem tudom/akarom/szeretném megmutatni magam. ne erőltessük egymást. semmit ne erőltessünk. építeni úgyis csak arra tudunk, amit igazán akarunk csinálni. az egészből valami izzadtságszagú dolog sülhet ki, ha megerőszakolunk olyan embereket, akik nem akarnak...

marci: jó vita ez a működik-e a demokrácia a színházban. magam is rengeteget gondolkodtam rajta, de sosem jutottam dűlőre magammal. az egyik felem szenvedélyesen hisz az ideális, műhelymunkára épülő színházban, a másik felem pedig - a rossz tapasztalataimból kiindulva - kiröhögi az első felemet, hogy hogyan lehet ennyire naiv. mindig lesz valaki, aki haragszik, aki nem úgy akarja. és állítom, hogy az eddigi akcióink nagy része is félrefutott a demokráciára való törekvésben. lehet hinni az önszerveződésben, és a demokráciában, de ezek a dolgok csak tökéletes bizalom köré szerveződhetnek. és a demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenkinek jó, hanem azt, hogy mindenkinek csak egy kicsit rossz.

A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenkinek jó, sem azt, hogy csak egy kicsit rossz, hanem azt, hogy szabad emberek konszenzusos döntéseket hoznak, amik aztán a különféle, egymás közötti közlekedéseiket szabályozzák, egészen addig, amíg ez a közösség többségi érdekeit szolgálja. Ha ez már nem áll fenn, akkor újragondolják a szabályokat. Közösen.
Két dolog keveredik itt. Természetesen kell valaki, aki szervezi a találkozót - ezt már elsőre is jeleztem, hogy szívesen vállalom, de jelezted te is, Feri. De az már egy másik kérdés, hogy kell-e központi gondolatiság ahhoz, hogy összejöjjünk megnézni x akciót, előadást, stb. - azon túlmenően, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra. Erre mondtam azt, hogy szerintem nem.
Színház jól csak demokratikusan tud működni. Attól, hogy valaki szervez, irányít, még nem jelenti azt, hogy kizárólagosan dominál. Közös a felelősség. A konkrét munkavégzés során pedig a feladatok szelektálódnak - ki-ki tehetsége, fineszessége alapján vállal magára ezt vagy azt. Nyilván ehhez olyan társak kellenek, akik agyban értik ennek a jelentőségét, súlyát. Bálinttal értek egyet. Nem kell, hogy huszan jöjjenek el, eljönnek majd öten, és ők mutatnak. Slussz.
A poszt-szoci daddy cool pedig nem kőszínházi jelenség, hanem össztársadalmi - valahányszor a vezér, a megoldó ember hiánya felüti a fejét, tetten érhetővé válik a jelenléte.

lehet hogy sarkítottam, de a konszenzushoz, kompromisszumhoz engedni kell. így gondoltam amit írtam.

szervező, koordinátor kell. művészeti rendező, vagy hívjuk akárhogy nem kell szerintem: az rendeződik belőlünk, ami rendeződik. ha csak két csehov jelenet lesz, de mondjuk lemegy az egész fáj, nagyot sérülni senki nem fog.

Azon túl, hogy ez egy produktív vita, óriási elbeszélések is vannak benne. Mert mindig csak egy-egy mozzanatra történik a reakció és ez nagyon messzire lök. Úgyhogy én most pl. nem mennék bele politikai filozófiába a demokrácia kapcsán.
Nem tudom hol mondtam azt, hogy mindenkinek ott kellene lennie, de hát ezt ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy én ezt így gondolom. Pont erről beszélek, hogy ez irreális, elvárhatatlan. Nem lesz ott mindenki. Lehet ott öt, de akkor lesz mit megmutatni? Ha a vizsgaelőadások kiesnek, lesz elég más előadás? Ez volt a kérdésem. (És a zárójeles válaszom, hogy szerintem nem.)
Ami a szervezést illeti. Persze, hogy kell szervező. De akkor most konkrétan: ki fogja pörgetni ott a helyszínen azt, hogy mi történjen? Hogy gyerünk, kelj már fel, stb.! Persze az lenne jó, ha ez magától működne, de én azt mondom, hogy ebben ne legyünk naívak. Mert konfliktusok mindig adódnak és kell valaki, aki ezeket kézben tartja és akit mindenki elfogad. Szerintem ehhez kell a szakmai tekintély. De elsősorban nem azért, hogy óvóbácsi legyen, hanem, hogy egy-egy vitát tereljen, művészileg produktívvá tegyen. Hogy túlemeljen egy-egy vitát a felek ego-védésén és valami közöset mutasson fel, ami mindenki számára tanulságos.
Nem, nem kell központi gondolatiság ahhoz, hogy megnézzük egymást. De kerek perec azt mondom, hogy csak azért összegyűlni, hogy megnézzük egymást, irreális. Nem lesz elég érdeklődő, ez nem motivál eléggé. És szerintem meg több van ebben az ötletben annál, minthogy öten legyünk össz-vissz. Mert ez azt jelenti, hogy akkor nem tudtál olyat felmutatni, ami a többséget megérintené.
Amit pedig a közös munkáról írtok. Teljesen igazatok van. Persze, hogy jól csak demokratikusan tud működni, meg konszenzus és bizalom kell. De hát ez az ideális eset. Ehhez valami nagyon erős cél vagy ügy kell, ami ennyire összerántja az embereket. Szerintem ez, amiről egyelőre beszélünk, nem az. És nem biztos, hogy tudunk ilyet találni. Ezért kell valaki, aki vezet. Nemcsak koordinál, de irányít. És nyilván nem azt mondom, szóval ezt megint nem gondolhatjátok rólam, hogy én egy diktátori pozíciót preferálok, aki abszolút dominál. Nyilván a jó rendező is bevon mindenkit, de dönt és "kimondja a végét". Szerintem ez minden csoportmunka esetén szükséges.
Remélem így kicsit visszakattantak a dolgok a helyükre...

Azért kell előre meghirdetni az egész eseményt, hogy fel lehessen mérni a jelentkezők számát. Csak annak függvényében érdemes a továbbiakról beszélni. Persze, hogy nem gondolom, Feri, hogy döntnöki pozícióra törnél. Újfent csak ismétlem magam, hogy nekem nincs olyan félelmem, hogy ne tudnánk produktívan beszélgetni - szakmai alapon. Hirdessük meg magát az eseményt, mondjuk május végi határidővel, kezdjünk el gondolkodni a helyszíneken, és az időpontokon. Visszamehetünk akár Komáromba is, a hét elején utánakérdezek ennek az anyagi vonzatának.

Szasztok!

Lehet, hogy már felrakták a blogra, mindenesetre idevág, meg jó lehetőség:

www.prizmaszinhaz.com

Ja. Felrakták már.